Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.9.a/4)

1959-07-02

: ■ " ' 1 186(1-7 -Biztató, hogy a MSZBT, HNF, Vöröskereszt közelebb hozza az orvosokat, egészségügyi dolgozókat a társadalomhoz. Többen kérik, hogy részt kivánnak venni a közösségi munkában. Türelemmel kell foglalkozni velük és nagyobb lépést kell tenni feléjük. A pártfunkciónáriusok többet legyenek kö­zöttük, Igen sok orvosi rendezvény volt az utóbbi időben, és a PB. részéről nem voltak ott. Az orvosi munka elismerése, valóban áldozatos munkát vé­geznek és a mi társadalmi rendszerünk igyekszik is meg­becsülni erkölcsileg- és anyagilag is, ha még nem is tellik annyira mint szeretnénk. la RÉVAINÉ: Többen elmondták, hogy az orvosok között végzett politikai et. munka a leggyengéb és a rendezvényeiben keveset vesz részt a Pártbizottság. Pedig nagyon döntő és fontos kérdés. Nagyon sok tennivaló van a politikai irányításban, egyik legdöntőbb kérdésnek kell beállítani, hogy a párt és az fo értelmiségi dolgozók között nőjjön a bizalom. A kórházaknak a betegellátás terén mutatkozó fejlődése nagyon egészséges és helyes, megfelel azoknak a szempon­toknak amit szeretnénk. Az egészségügyi pártszervezetnek és a Tanácsnak arra kell törekedni, hogy az orvosi hiva-^ tás gyakorlása közben a betegekkel való foglalkozás kielé­gítő legyen. Az embereknek az életért való küzdelem nagyobb mint volt valaha is, és éppen ezért több odaadást, türelmet, jó szót, jó kapcsolatot kivánnak a szakmai tudás mellett. A munka elvégzése közben egy-két jó szót szólni a beteg­hez, mindjárt nagyobb a bizalom is az orvos iránt, ami a legdöntőbb. Nagyon jó módszert vezettek már be több korházba, azt csi­nálják, hogy azoknak a betegeknek a részére akik hosszabb ideig voltak a korházi ápolás alatt, meghívták ankétra, fo, • mely az egész korházi légkört megváltoztatta, elősegiti a jó kapcsolatot. A betegek elmondták tapasztalataikat, igen sokszor olyan dolgokat is amit akkor amikor még beteg volt el nem mondott volna, de most a gyógyulása után felve­­‘ tette és ezzel segítette az egészséges korházi szellem ki­bontakozását. így is lehet növelni a bizalmat az orvos és a betegek között* A Károlyi korház nagyon szép, de nem mondható el az Árpád kórházról, ide/ nem szivesen mennek a betegek, bár az orvos ellátás ellen nincs kifogás, ellenben a kosztolás és a, tisztaság terén még sok kifogás van, sok tennivaló van#^ Arra kell gondolni, hogy nagyon sok betegnek nincs hozzá­tartozója aki pótlást hozzon be neki. A Tanácsnak ezen a téren megoldást és több segítséget kell nyújtani, ne legyen ennyire nagy a különbség a kerület két korháza között. Az SZTK. 17. kér. Központjával megvannak elégedve a dolgozók, lelkiismeretesnek tattják a betegekkel való foglalkozást, különösen a gyermek gyógyászati rendeléssel nagyon meg­vannak elégedve, jó véleménnyel vannak az emberek. 7------■—' ^ ■ ■ i u j i ii 1 ' TO-------------------------X'-----------------------------------Íj f

Next

/
Thumbnails
Contents