Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.9.a/4)
1958-06-19
I ' * Yn j • y. . «• 5? ** Mini pozitív vonást kell megemlíteni azt# hogy a vállatok as; ankétokon elhangzót takaz komolyan vették és egy ser int ézke®* / désfc hoztak# melyek as évi eredmények elősegítését célozzák^ / A feladat-tervekben foglaltakon kívül# a műszaki gárda bevonásával ujöbb és tökéletesebb termelési módszereken dolgoznak* hogy a termelést olcsóbbá tegyék# Néhány helyen változtattak a vállalat edüigi szervezési metodikáján# munkaköröket vontak össze# Illetve szüntettek meg, hogy ezáltal, bért# továbbá műnk.: I A Pannónia Szőrme árugy árban takarékossági brigádokat létesi^ tettek, akik Összegyűjtik a dolgozók javaslatait és a vállalafc felé közvetítik* Eddig több mint Zo táfcarékosségf javaslatot vittek a vállalat felé, amiket figyelembe vettek. Azokat# amelyekéi; megvalósítani nem lehetett valamely oknál fogva, a dolgozóknak me gmagyarázták* Tálász nélkül javaslat nem maradt. A'Purnir és lemeftinüvekben hasai anyegok felkutatásával és íflálhasználásával jelentős mennyiségű import anyagot kívánnak megtakarítaníc Egyébként itt is nagy figyelmet fordítanak & dolgozók javaslataira* • tó Az Orvosi Műszer gyárban műszaki brigádot alakítottak, a brl^ gád feladata,; hogy az utókalkuláoió 'és as előkalkulációi közötti árdifferencia okát kikutassa ós a megfelelő mü'sz&ki' intézkedésekkel* as. előirányzott áron belül maradjanak tm uj gyártmányok# Az jpgyssült X zz óbor. komoly intézkedések történték a selejt csökkentése érdekébenv továbbá az elfekvő anyagok, felderítésére és egyes import eredetű nyersanyagok megtakarításéra* A Chih03jóban* az anyag kihozatalra fektetnek nagy smlyt* Saen belül pedig a műszakiak éa kutatók ögyűttitáiködésével# egyrészt ra, vegyi reakciók meggyorsítása, tehát a termelékenyebb munka# másrészt m import anyag megtakarítása a fő súly* A Magyar La&fcf esték gyárban* a poriás csökkentésére * áss őrlés tökéletesebbé tétele érdekében uj berendezéseket állították üzemibe* mely nemcsak a. megtakarítást segíti elő, hanem a gyárt mányok minőségére is kiható A Magyar Pamut Iparban, nagy gondot fordítanak a hulladékanyag felhasználására* Műszaki irányítás mellett, 'szakszerűen folyik a hulladék maradék feldől-V-f t ._____________________________________________ (»*M«HH IWWWUJBIIWBBHMTM