Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1989-03-01
1,1,11 Mpj)7 • ■, ■ | \; MJjíXif9R'- Általában egyetértés volt a testületi tagok személyes felelősségéről leírtakkal, az alternatívák között szinte fele-fele arányban oszlottak meg a vélemények:- a hosszabb ideig /I év/ - egy-egy pártszerv ezettel való kapcsolattartás mellett azt az érvet hozták fel, hogy így lehetőség van az adott terület elmélyültebb megismerésére, segítésére. Ez a módszer a jelenlegi instruktori rendszert is módosítaná, esetleg feleslegessé is tenné. ■ 00 j r# i.; {00- az egy-egy feladatra, témára orientált kapcsolat egyenlőtlen leterhelést jelent a testületi tagok között, s csak felületes megisme'01 "j ^ rést eredményez.- néhány vélemény a kettő kombinációja mellett voksolt.- Egyetértenek azzal, hogy a testületi tagokat a küldő pártszervezetek rendszeresen számoltassák be, beleértve ebbe a visszahívás jogát és- A 3. pontban javasolt alternatívák közül a c. pontra érkezett a leg-I ÍIIIIwSK' - -több egyetértő szavazat, azzal, hogy nem szükséges a munkabizottságok számának növelése, hanem tevékenységi körük, feladataik bővítése, újramm . ./-> - Feltétlenül szükségesnek tartják:- egy Lakóterületi - Várospolitikai Bizottság- valamint egy Társadalompolitikai Bizottság '.-ri ú- és a Pártpolitikai Bizottság létrehozását. sSilfi- Sokan ellenzik a Káder-, ill. a Gazdaságpolitikai Bizottságok működését.- Egyedi véleményként elhangzott, hogy munkabizottságokra nincs-IbHsí ShHwhI ■ szükség, helyette ad-hoc bizottságokat hozzanak létre egy-egy témára, amelybe akár pártonkivüli szakembereket is be lehet vonni.- Egyetértés van abban, hogy fel kell oldani a testületi tagok kötelező 50 %-os arányát a munkabizottságokban. " II,