Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1988-02-12
távon jelentkező feladatokat, a reformfolyamat végig-Széles körben azonban megfogalmazódott, hogy a program későn született, a gazdasági heMyzet kényszerítette ki és nem az előrelátás Úgy vélik, hogy ezen intézkedéseket korábban kellett volna megtenni, s akkor nem jelentene ilyen terheket ^ sem az országnak, sem az egyénnek. Felvetődött, hogy az elmúlt időszakban a pártnak több jó határozata, illetve programja vol^nár, s ebből érzékel-rhetően kevés)¥^lősult m^9* "f/s Wm 9B Éppen ezért felfokozott érdeklődés kísérte az Országgyűlés 1 üli 1 őszi és téli ülésszakát. ) Az előterjesztett kormányprogramot meggyőzőnek tartották, újszerű hangvételével, a realitások nyílt, őszinte fel^ tárásával. Általános vélemény, hogy az elfogadott kormányprogram nem ad időt a halogatásra, s azonnal, minden szinten ki kell dolgozni a részletes feladatokat és a reform szellemében hozzá kell látni a tennivalók végrehajtásához . Ugyanakkor továbbra is tapasztalható bizonytalanság és bizalmatlanság a tekintetben, hogy a sorozatosan elkövetett és bevallott hibák után mi a biztosíték© hogy az elfogadott program alapján azt ki tudjuk javítani. 1 ujmÍIIIÍÍ] 1 !