Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1986-05-15

I A tervidőszakban, a kerület fejlesztésére, az intézményhálózat Ifi működtetésére, fenntartására rendelkezésre álló összegek ered­ményeként Újpest továbbra is dinamikusan fejlődhet, javulnak az eletkorulmenyek, A tervjavaslat tehat sokoldalú fejlődést llBtl céloz, ós az életkörülmények sokoldalú javitására törekszik, ugyanakkor látni kell, hogy e célok elérése csak közös akarattal és széleskörű társadalmi összefogással, fegyelmezétt és tudatos MM YSúv,£. £ gazdálkodással, ésszerű takarékossággal, jobb szervezettséggel valósulhat meg, ff B yví-í7777 ' 777 ff ff; .y A Pártbizottság fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a kerület F fejlődésében kiemelkedő jelentőségű ós egymással összefüggésben is lévő tétele a metró újpesti szakaszának megépitése és a ká­posztásmegyeri városrész mintegy 8500 lakással történő tovább­­épitése. Ez utóbbi a lakásépités vonatkozásában döntő és megha­tározó szerepet tölt be. A nagyszabású lakásépitési program ered­ményeként dinamikusan nő ós át is rendeződik Újpest népesség száma és összetétele, amely fontos, s nagy figyelmet érdemlő körülmény. A kerületet érintő dinamikus fejlődés előre jól látható kény­szerű feszültségekkel is együtt jár, mindenekelőtt a tömegközleke­dés ós az ezzel összefüggő közutak rekonstrukciója vonatkozásá­­bán. Ennek megértéséhez folyamatosan meg kell nyerni a lakosság támogatását. Más feszültségek is jelentkeznek, illetve jelent­kezni fognalc/pl. az általános és középiskolai tanulók jelentős növekvő számából adódóan/. A Pártbizottság jónak tartja és támogatja a tervezett kis lakótelepek megépítését, ennek során a kerület vállalataival kötendő megállapodás módszerét. Ebben is törekedni kell a fővá­rosi felfogás közelítésére. Pontosnak és szükségesnek tartja, hogy a lakóház fenntartási tevékenység a megjelölt prioritások­nak megfelelően valósuljon meg. Következetes figyelmet és ellen­őrzést igényel az e célra rendelkezésre álló pénzügyi keret felhasználása. Pontos a jobb, a hatékonyabb munka ós a gazdálkodás. i_______________________________________________7y _[]

Next

/
Thumbnails
Contents