Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1986-05-15
I egyes párttag felelőssége számottevően megnő a vállalat sorsának alaki-Az uj feladatokat a pártszervezet vezetősége nem tudja elvégezni a párttagok széles körének aktiv közreműködése nélkül. Nem közvetlenül a pártszervezet vezetőjének, vezetőségének kell majd harcolni a pártszervezet állásfoglalásának érvényesítéséért, a döntéshozatal menetében, hanem a fi A párt feladatainak ellátásában hangsúlyváltásnak kell bekövetkeznie. Erősiteni kell a határozatok, javaslatok melletti érvelést, meggyőzést az álláspontok elfogadtatása érdekében. A hangsúly most a jé ügy mellé a toborzásra, a mozgósításra kerül. Megnövekszik a pártegység, az egységes fellépés súlya is. Mindezekből az is következik, hogy erősödnie kell a taggyűlések szerepének, a testületi eszmecserék szerepének, ahol a párttagok egységes állásfoglalását a demokratikus-centralizmus normái szerint ki kell alakitani, • * 7 fi. a a párttagoknak döntés után képviselni kell az állásfoglalást. A párt helyi fórumán, a helyi kérdésekben kialakított állásfoglalás nemcsak arra kötelezi a párttagokat, hogy az álláspont érvényesítése érdekében tegyenek meg mindent, hanem arra is, hogy például a VT által meghozott döntés végrehajtására mozgósítsa a vállalat kollektíváját, érveljen, agitáljon a döntés mellett. A kommunista számára a meggyőzés azt jelenti, hogy pontos és hiteles érvekkel, ismeretanyaggal, információkkal, a vélemény alapos indoklásával lényegében felvilágosítsák a többieket, hogy ők miért döntöttek úgy, ahogy natároztak. Az érceknek tükrözniük kell, hogy a kommunisták az egész kollektíva reális érdekei szerint döntöttek. Az uj formákban nem csak a VT a fontos.I A partszervezetek, a tagság ne csak arra ügyeljen, hogy mi tö rténik a "osuoson", hanem sokkal nagyobb figyelemmel forduljon a végrehajtás megszervezésére, az üzemekben folyó mindennapi munka felé. Kérem a Pártbizottságot, hogy fogadja el az előterjesztett anyagot. Amennyiben a PB elfogadja az előterjesztett anyagot, úgy azt visszacsatoljuk az emlitett pártszervezetek felé. I te I 1 1 ’ —...........