Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1984-01-27

1 * II A kerületi Pártbizottság feladatait 1984-ben is a XII. kong­resszus és az un. "félidős" értékelésből adódó határozatok szabják meg. De figyelembe kell venni, hogy 1984. a XIII. kongresszusra való felkészülés időszaka. A munka során emel­lett irányadóak az érvényben lévő központi bizottsági, buda­­fy pesti, kerületi szintű időközben született határozatok. az év első felében koncentrálni kell az erőket, a XII. kong­resszus és a kerületi pártértekezlet által megjelölt felada­tok végrehajtására, az év második felében pedig, a kongresz­­szusra való felkészülés, a kerületi pártértekezlet előkészí­tése kapjon kiemelt figyelmet. Mindezek figyelembevételével, s az eddig szerzett tapasztala­tok alapján, ebben az évben elsősorban a határozató; végrehaj­­tásának ellenőrzésével, a XIII. kongresszusra való minél jobb felkészüléssel, munkán!: gyengeségeinek, hiányosságainak javí­tása érdekében, a következő feladatok elvégzésére kell kiemelt _ figyelmet forditani : r> 1./ 19P.4. a XIII. kongresszus előtti utolsó év, ezért a poli­tikai munka minden •kerületén elsőrendű. Feledet hz előző ■kongresszuson, a kerületi Pártórtekrzleten és azóta hozott határozatok í;öve tke zct cs végrehajtása.- Kiemelt figyelmet kell forditani a határozatok egységes értelmezésére és a végrehajtás ellenőrzésére. Törekedni kell mindezek érdekében a párttagság rendszeresebb és több érvanyagot tartalmazó tájékoztatására, hogy a párt­szervezetek és kommunisták környezetük hangulatát, maga-4 tartását ezen érvanyagok birtokában befolyásolhassák, irányíthassák; aumrnmmmtmmmtmmmm '' 'V ■>. i ^ 4 fa) ■■■■■■■■■■■■■■■■■a

Next

/
Thumbnails
Contents