Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1984-04-20
r talható, hogy magasnak tartják a tagdijat. A párttagfelvételi munkát sokkal megalapozottabban kell végezni. Minden párttag számára testhezálló megbízatást kell adni. Alapszervezeti szinten megfelelően értelmezzük a pártfegyelmi munkát, emellett fontos a rendszeres, folyamatos megelőző tevékenység, a hibákra időben való figyelemfelkeltés. Tagfelvételi munkánkkal nem tudtuk pótolni a pártból távozottak számát. Ennek pótlására folyamatos, tudatos pártépitő tevékenységet kell folytatni. I 1 ' I 4 Darvas József elvtárs te1 A tömegek megnyerése, illetve az azzal való politizálás nagyon nehéz feladat. A tömegkommunikáció is sajnos sok rossz példát sorakoztat fel. A nyugdíjasok zöme nem azért lép ki a pártból, mert sokalják a tagdijat, hanem azért, mert a volt munkahelyükről a körzetekbe kell átjelentkezniük. A régi párttagok nehezebben értik meg a mai viszonyokat. Reznik Ferenc elvtárs A kis hibákra való felhívás megelőzheti a nagyobb hibák elkövetését. Ezzel többet kell foglalkozni, őszinte, nyilt, emberi, elvtársi vélemény nyilvánítás van szükség. A kommunisták, az ipari munkások hátrányos helyzetben vannak a másodlagos jövedelemből élőkkel szemben. Itt elsősorban a nem termelő szférá^ bán dolgozókról van szó, hanem pl. butikosokról. Nem minden ! . mm ipari munkás tud GMK-ba dolgozni. Bihari László elvtárs Az Írásos jelentéssel és a szóbeli kiegészítéssel egyetértek, s alkalmasnak tartom, hogy a pártértekezlet anyagának része legyen. A BPB nevében a fegyelmi bizottság munkáját színvonalasnak, rendszerbe foglalt tevékenységnek minősítettük. Javasoljuk, hogy a PB. ismerje el munkájukat. Az anyag egyik erénye, hogy a pártfegyelmi munkát a pártegység, az egész pártélet részeként fogja fel. Ha nincs fegyelem, akkor nincs pártegység sem. Ez a jelentés is sok gondot vet fel jogosan, mely Éltí - PÍtl ; pAAawj : w t' I 3 _J fi: —--------------------------------------— --------------------------------------