Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1984-03-13

re konkrétabb, aktuálisabb feladatait vállalják magukra az alapszervezetek, jj|.ff||x Ma az újpesti gazdálkodó egységek életében is egyre in­kább előtérbe került a munkaerő átszervezésének, átcso­portosításának szükségessége a gazdasági feladatok helyi változása függvényében. Az alapszervezetek a gazdálkodó egység belső szervezeté­nek kialakítását, a szükséges átszervezések tartalmi kér­déseit általában vezetőségi üléseken vitatják meg, s utána te tájékoztatnak erről taggyűléseken. Itt a párttagság köré­ben a változás szükségszerűségének indoklása, raagyarazása, elfogadtatása jelenti a fő tevékenységet /pl.s MEV/, de van ahol az előkészítő munkában is érdemben, dperativan vettek részt az alapszervezetek /pl.: Fény­forrásgyár és Vákuumelektrónikai Gyár/. Egyértelmű gyakor­lat, hogy az alapszervezetek érdemi közreműködése nélkül szervezeti változtatást nem hajtanak végre /pl.: BBV, PANNÓNIA/. A központi feladatok lebontására, alkotó, cselekvő módon a helyi feladatokkal való ötvözésére jó példa és módszer volt az Egyesült Izzó alapszervezeteinek munkája a követ­kező évek kibontakozási programjának megértetése, elfo­gadtatása, konkretizálása összefüggésében. Erre a vezető­ségi üléseket, taggyűléseket, reszortos értekezleteket, ill. az üzemi demokrácia fórumait egyaránt felhasználták. Ilyen volt a Duna Cipőgyár alapszervezeteinek összehangolt tevékenysége pl.: az import anyagok kiváltása és felhasz­nálása figyelemmel kisérésében, melynek alakulását féléven­ként taggyűléseken értékelték. I| I I _ _

Next

/
Thumbnails
Contents