Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1983-05-09
Az ifjúságra mindig nagy fiyyelt&et kell forditani# de ciosfc különösön* Az ifjúság könnyebb * terepet* kínál a velünk az stábon állő erőknek# hiszen a politikai küzdelmekben nincs jelentős tapasztalatuk. Tehát nagy figyelmet kell forditani az ifjúság eszmei megnyerésére* Milyen ez a mi ifjúság? Munkájuk# tanulmányi eredményeik# politikai aktivitásuk alapján mondfioijuk* hogy a tusi ifjúság nem rosszabb egyetlen előző korszak ifjúságánál sem* Más természetesen* raert hiszen a viszonyok# a körülmények is mások# a kürnyste zet is változott és az alapok mm ugyanazok a társadalomban mint voltak* Tehát más ez az ifjúság# de általában és egészében nm rosszabb, mint akármelyik korábbi fiatal nemzedék* Mindenképpen figyelembe kell venni* l»ogy ez az ifjúság érdeklődő* A mai fiatalok tárgyi tudása bizonyos területeken jelentősebb# caint korábbon bármikor# do világnézeti tisztánlátással nm születik senki# s az még a szocialista országokban# szocialista alapokon sem hatol be automatikusan a fiatalok gondolkodásába* tzt a tisztánlátást meg kell teremteni# erre nevelni kell# s ncg kell ismertetni velük a *harci* tapasztalatokat ís« Oondjaifefcol is folyantatosan foglalkozni kell* izeket a gondokat yy megértéssel kell kezelnünk és segítenünk koll megoldásukat s pőlyaváluszthabon# a családalapításban# a lakáshoz juttatáobon# a kulturálódásiján egyaránt* A megértés és a segltoég mellett azonban követelményeket io kell támasztani az ifjúsággal szemben, igényelni lehet eszméink* rendszerünk elfogadását és támogatásút. Meg kell követelni# hogy kötelességüket teljesítsék. A tanulék tanuljanak# akik pedig mát* munkába álltak* vállalt föladataitok példásan teljesítsék# & társadalmi* erkölcsi normátok tartsák be. Meg kell érteniük* hogy a szocializmus a munka társadalma és a szocialista társadalmi rendben megbecsülése* érvényesülése* jövője csak annak lesz* aki politikailag, szakmailag nojfolelően felkészült és dolgozik. Négy figyelmet koll fordítani a ( ¥ | | •l -——------------------------------------------------------------------------------mim