Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1983-05-09
f elhívjuk orra i& a figyelmet# hogy a budapesti f órum imd/ő, számában - mely az olapszervczetok rciidclúezéoéro áll - raeyjelent o BPü jelentése a XII# Kongresszus őta végzett munkájáról Őo a távétól feladatokról# valamint maróthy tészló elvtársijuk előadói beszéde# Továbbá a Titkári Tájékoztató ismerteti majd a tó határozatával kapcsolatos fő tartalmi kérdéseket# a* is látható# hogy a sejtő - mór eddig le - bővon foglalkozott o m dióséról# illetve az azzal kapcsolatos kérdésekkel# feladatokkal • kódór János elvfcórs a televíziónak - április 29-én - adott nyilatkozata gondos tanulmányozást ős nagy figyelőét érdemel# kiogészitit a KO ülésével kapcsolatoson megjelent dokumentumokat# A pártoktatáebon még ebben a tanéviion fel kell dolgozni a tó# határozatát* kedves tÍvtársakf A kerületi Pártbizottság - mint ismeretes - 1983# március 23-án számolt be a üudíqieati Párt Végrehajtó bizottság előtt a XII# .^ngrosezus óta végzett munkáról# különös tekintettel o pórtópir> kési munkára# A üPVB ezzel kapcsolatos íiatározatófc mind a kerületi Pü# mind a kerületi Pü közvetlen irányítása alatt működd pártazervek- és szervezetek titkáról ismerik# Éppen ezért a kerületi Pártbizottságnak - o Alii. kongresszusig szóló - feladatait a UPVD lényegében meghatározta# a megküldött felodottervben ezeket a feladatokat szerepeltettük# Éppen ezért nem kellett Cjosszu felodsttervot készíteni# mert a kerületi Pü* a vázolt - jó - tólyzctben von# szükséges azonban hangsúlyozni# toyy a kerületi tapasztalától; ia alátámasztják a tó# ülésének határozatát# az abban foglaltakat# ízért a továbbiakban a tó# határozatához kiegészítéseket füzünk# a budapesti Pártbizottság uléee alapján# í _________________________________________________0_________________________________________________I * 2 •