Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1980-07-11

- 7 -<* A pártszervek és szervezetek minden szinten törekedjenek az állami­­személyzeti munka konkrétabb pártirányításával a feladatok tartalmasabb végrehajtására, ezen szervek tevékenységének erősítésével* A kerületi Pártbizottság ennek érdekében - a pártszervezetekkel együtt - áttekinti a jelenlegi helyzetet, meghatározza a további feladatokat. Elkészíti az 5 évre szélé káderképzési- és továbbképzési, utánpótlási, valamint minősitési tervét, átdolgozza hatásköri listáját. Fel kell készülni a párttagsági dij fizetési rendszer módosításának be­vezetésére is. I ^ B./ _ A« üzemi, intézményi pártbizottságok, pártvezetőségek és pártalapszerve^ zetek tárgyalják meg a II. félév során.:- Az első félév termelési, gazdálkodási tapasztalatait,- a munkerő gazdálkodással kapcsolatban elkészített intézkedési tervek ; végrehajtásának helyzetét,- a vállalati, gyári VI. ötéves tervkoncepciót,- az V. ötéves terv és az 1980-as év eredményeinek várható alakulását, az évinditás feladatait,- az agitációs munka helyzetét és időszerű feladatait,- az 1980/81-es pártoktatási év indításának feladatait, az 5 éves okta­tási tervet,- a tagfelvételi munka tapasztalatait, a pártópitési tevékenység javítá­sának feladatait, az 1981-82 évi párttaggá nevelési elképzeléseket,- a kádermunlca helyzetének átfogó értékelését, a további feladatokat, az 5 éves káderképzési- továbbképzési és utánpótlási, minősitési ter­veket, módosítsák káderhatásköri, véleményezési listájukat. 0./ A kerületi munkabizottságok tárgyalják:. Gazdaságpolitikai munkabizottság témájj. 1,/ A kerületi iparvállalatok és szövetkezetek 1980, I. féleves termelé­si és gazdálkodási eredményei. t

Next

/
Thumbnails
Contents