Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1979-12-11
%!f0í|l®| * vI «* . ' . piíllll4 ■■! ^ * 29 A fenti oredmények ellenére, mivel a tervidőszakban az általános iskoláskorú népesség száma közel 50 %-kal szaporodott és a tantermek száma csak 36 %-kal nőtt, az egy tanúié csoportra jutó tanulók száma 26 helyett 29 fő. A rekonstrukcióban megépült óvodákon kivül a kerületi Tanács saját erőből 50 férőhellyel bővitette a Fóti úti óvodát, j valamint a feszültségek feloldása érdekében a rekonstrukciós területen lévő lakás-óvodákon kivül 183 szükségférőhelyet hozott létre. A tervidőszak utolsó éveiben a 130-140 %-os feltöltöttség ellenére is el kellett utasítani felvételt kérőket. Az óvodák épület állagának javítására az V. ötéves terv folyamán nem álltak rendelkezésre ele-I3 gendő anyagi eszközök. A beszámolási időszak elején befejezésre key sült a Velencei Úttörőtábor központi épülete és parkja, ahol évente r ' 1300 úttörő táborozik kitűnő környezetben. Az újpesti ifjúsági ős munkásmüvelődési központ építésének terve elkészült. A korszerű közművelődési igényeknek megfelelő művelődési ház építési költségei azonban meghaladják a rendelkezésünkre állé erőforrásokat. Ezért a kivitelezési munkák megkezdésének feltétele a Fővárosi Tanács jelentős anyagi támogatása. A Fővárosi Tanács vezetőivel e kérdésben megállapodás van. Az V. ötéves tervben azonban az ismert 1 gazdasági helyzet már nem tette lehetővé a szükséges pénzeszközök biztosítását az építkezéshez. Ezért a munkásmüvelődési központ építésére csak a VI, Ötéves tervidőszakban kerülhet sor. ró Több, a testnevelést és a sportolást sogitő létesítmény készült el a... Y beszámolási időszakban, melyek oredményekont megteremtődött a lehetőség a lakóhelyi, az üzemi és iskolai tömegsport számára. A Fővárosi Tanács támogatásával 3 kondicionáló terem készült el, egy közterületi kispálya került Uzeabehelyezésre. A VI. ötéves terv során lehetőség szerint be kell fejezni az általános iskolák alkotó- nevelő munkájához szükséges korszerűsítéseket és meg kell kezdeni az óvodai férőholyok korszerűsítési munkáit is. A pénzügyi lehetőségek ssorint fejleszteni szükséges a Tábor utcai iskolai napközis tábort. Az ujpeati városfejlesztés V. ötóvon tervének végrehajtásához jelentős segítséget nyújtott a Inksssáff. az üzemek, intézmények dolgozóinak társadalmi munkája. A boozőnolási időszakban elvégzott társadalmi munkák a li M _ " 1 .... i ____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________