Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1977-12-20

- 7 _ akkor sem kerül sor, amikor a technika megváltozik. A szocialista bé­rezésnek az az elve sem érvényesül megfelelően, hogy a nők és a férfiak keresetében tapasztalható indokolatlan különbségek megszűnjenek. A fela­datok szükségessé teszik a munkaerő jó felhasználását, a munkafegyelem szilárdítását. A munkafegyelem javitása .elsősorban rajtunk, gazdasági vezetőkön múlik. Jobban meg kell becsülni azokat a dolgozókat, akik évek óta áldozatos, fegyelmezett munkával előrevivői a munkának. Javaslom a Pártbizottságnak, hogy ilyen nagyjelentőségű téma tárgyalásánál a szövet­kezeti ipari vezetőinek ha nem is mindegyikét, de legalább a legnagyobb szövetkezeti vezetőket, párttitkárokat hívjuk meg. A hiányosságok ellenére ki szeretném hangsúlyozni, hogy szövetkezetünk: 132 millió árbevételt ért el, ez 2o millióval több az 1976 évinél és 3 millió forinttal növelte nyereségét is. Závori László elvtárs: Y ---------------------------­Jó szívvel ültem végig a pártbizottság ülésének ezt a napirendjét két dolog miatt. Egyik: meggyőződésemmé vált, hogy az Újpesti Pártbizottság és a jelenlévő elvtársak jól tudják adaptálni a Központi Bizottság hatá­­rozatát, a Budapesti Pártbizottság állásfoglalását azokban a gazdasági kérdésekben, amelyek előttünk állnak, amelj^ek megoldására törekszünk. Ugy érzem közös nyelven beszélünk, érzem, látom megvalósulni az egységet a KB határozata mellett, illetve a saját tennivalónkkal összefüggésben.^ Ezt döntően fontos dolognak tartom. A kommunisták számára majdnem tenné-^ 3zetesnek tűnik, hogy a KB határozat mellé felsorakozzon, de az élet való­ságában nem ilyen egyszerű a dolog. Még a szándék megfogalmazásában sem egyszerű dolog, mert nem egyszerű kérdésekről van szó, összetett, kompli­kált, nehéz kérdésekről van szó. Tulajdonképpen minden lényegi kérdés ami itt elhangzott a magam részéről is osztozni tudok vele, meg tudom szavazni. Ma megjelent egy cikk Somogyi elvtárs interjúja alapján, amely jó kiegészí­tője az itt elhangzottaknak. Meggőződésem szerint méltán lehet büszke a kerület kommunista közössége és az egész kerület azokra a sikerekre, amit 1977_ben elértek. 1976 decemberére visszaemlékszem, Somogyi elvtárs felagy szándékkal, elhatározással mondta el a helyzet megítélést, tennivalókat. Ugy érzem* megvalósultnak látom mindazokat, amit akkor Somogyi elvtárs el­mondott. Éppen az eredményes munkára érzem jól ráépítve azokat a nyilt, őszinte kritikai véleményeket, megjegyzéseket amelyek elhangzottak ön­kritikusan és kritikusan is. Ez az a talaj, amelyre stabilan lehet épí­teni a jövő év szándékait. Jövő évvel kapcsolatban az egész helyzetünkkel összefüggésben 3 megjegy­zést mondanék, ami jellemzi az egész 1978-at. 1978-ban egy mérsékeltebb tervet hozott a párt, a kormányzat, az ország­gyűlés jóváhagyása.. Mennyiségében mérsékeltebb tervet, de ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy tartalmában összetettebb, minőségében pedig jóval feszi­tettebb terv. Egyben azt is jelenti, hogy addig, amig 1977-ben az volt a fő szándékunk, hogy a 2 év átlagában hozzuk az V. ötéves terv időará­nyos teljesítését, 1978-ban a ráeső hányadot kell teljesíteni, de tartal­mában, minőségében ennél többet kell hozni. A minőséggel együtt a tőkés export és importarányok közötti különbséget, Amig a tokes exportot több mint 10 %-kal kell népgazdasági szinten is teljesíteni, ugyanakkor az importot 3-4 %-kal lehet túlteljesíteni. Ez természetesen, a vállalati ve­­tületekben, ágazatokban magávan hordoz rendkivül komoly feszitettsóget. Ez azt jelenti, hogy sokkal kevesebbet lehet tőkésből behozni,^mint amit ki akarunk vinni, illetve amit megterveztünk. Ez sok vállalatnál konkrétan fogja éreztetni hatását, erre jól fel kell készülni. i f w ■— u > "j ww* kj ff 1 ■ 1 "v ■■ * ” '■ — 1 —'———— ! f _J

Next

/
Thumbnails
Contents