Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1977-10-07
vei is minden párttaggal meg kell értetni, hogy a pártot csak a határozott központi, irányítás, a demokratikus centralizmus alapján történő fölé- és alárendeltség teszi képessé arra, hogy feladatainak megfeleljen, élcsapat jellege érvényesüljön. 4*/ A kollektora vezetés érvényesülése szükségessé teszi, hogy még szervezettebben és aktívabban vegyenek részt a PB tagjai a PB üléseken, a különböző testületek ülésein. Fokozott gonddal kell foglalkozni, a legutóbbi pártértekezleten elsőizben megválasztott pártbizottsági tagokkal, segíteni kell őket abban, hogy vólemé-I _ nyűket, és tapasztalataikat testületi üléseken elmondják. I.Ieg kell vizsgálni a pártbizottsági tagok leterheltségét és egyenletesebben koll elosztani közöttük a pártfeladatokat. Minden pártbizottsági tagnak képességeinek megfelelő konkrét pártmegbizatást kell udni. A Végrehajtó Bizottság rendszeres időközönként - évente legalább egy alkalommal - és ha indokolt személyes beszélgetés formájában is értékelje a PB tagjainak munkáját. m • . I ■9' 5./ A pártmunka továbbfejlesztésének alapvető követelménye továbbra is az alapszervezeti munka javitása. A PB tagok egy részét jobban au ■ n-r> * kell bevonni az alapszervezeteket segitő munkába. Különösen ott kell fokozni a segítségnyújtást, ahol a körülmények és feltételek miatt az átlagosnál gyengébb a politikai munka, A pártépitér si bizottság vizsgálja meg a kislétszámu pártszervezetek, az ipari szövetkezeti pártszervezetek helyzetét és tegyen javaslatot segítésükre. Az alapszervezeti munka színvonala emelésének egyik fontos alkotó eleme a párt titkárok, a vezetőségi tagok eszmei- politikai képzése és pártpolitikai munkamódszereinek állandó továbbfejlesztése, Ennek, érdekében a jelenleg alkalmazott módszereket a szükségleteknek megfelelően tovább kell fejleszteni és fokozni kell a követelményeket. A jövőben - gondolva már a legközelebbi kerületi pártértekezlet előkészítésére is - még nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy olyan döntő fontosságú tisztségekbe, mint a pártalapszervezeti titkár csak olyan elvtársak kerüljenek megválasztásra, akik a párt I I I J I te2 1- 19 -I ............ . . . .