Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1975-11-13
- 5 -A követelmények azért is reálisak, mert differenciáltan kell őket alkalmazni. A differenciálás nem elveink feladását, elveink csorbítását jelenti.A differenciálás magában foglalja a párttag munkájának, életútjának, képzettségének, körülményeinek figyelembevételét. Mindez nem azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell kapnia a tagkönyvét. A beszélgetéseket attól függetlenül kell végezni, hogy hatáskörben hol vannak a párttagok, kivéve a titkárokat, vezetőségi tagokat. Velük az irányitó pártszervek beszélnek. Tehát mindenkivel az illetékes alapszervezetben kell beszélgetni. A tagkönyvcsere a párt belső életének nagy fontosságú politikai eseménye, aminek belpolitikai súlya és hatása van. Sőt hay tárainkon túl is figyelik ezt a tevékenységünket is. A tagkönyvcsere szinte törvényszerűen azzal jár, hogy egy ideig többet foglalkozunk belső ügyeinkkel. Az un. befelé-fordulást azonban el kell kerülni, mert a közelgő évben előttünk álló feladataink nem engedik meg, hogy ne dolgozzunk azon a szükséges erőkkel. Ügyeinket, dolgainkat úgy kell intézni, hogy az élet által napirendre tűzött feladatokat is meg tudjuk oldani. A jövő évben kezdjük az V. ötéves terv elsó évét, jelentősek feladataink, készülni kell a KISZ kongresszusra, stb. Nem lesz 1976. könnyű év, de a jól lebonyolított tagköncsere a feladatok megvalósulásához uj lendületet adhat. Feltehető az a kérdés, hogy miért éppen most kerül a tagkönyvcserére a sor, amikor 1979-ben jár csak le a tagkönyvünk? A XII. kongresszus várhatóan 1980 elején lesz. A tapasztalatok szerint a kongresszusra való felkészülés 1-1,5 evet vesz igénybe. így egyszerre kéne a kongresszusra és a tagkönyvcserére készülni, ill. lebonyolítani. Ezért célszerű tehát 5” jelenleg a tagkönyvcsere, illetve 1976-ban? mert mostani helyzetünkben plusz erőt nyerhetünk jelentős, előttünk álló feladataink elvégzéséhez. Az Írásban előterjesztett Intézkedési Tervet a VB megtárgyalta és elfogadásra javasolja a Pártbizottságnak. Ki szeretném hangsúlyozni, hogy intézkedési tervünk szinkronban van a KB. határozatával és a Bp-i Pb. intézkedési tervével, arra épül. Egy kiegészítést kell tennem: a 4, oldalon "minden fXSS el kell követni annak érdekében, hogy a kerületi Pártbizottság próbálja megoldani a decentralizált alapszervezetek felkészítését. A KB. határozatában előírta a tagkönyvcsere lebonyolitásának ütemezését is. Ennek értelmében: T 1975. november végéig üzemi PB üléseket kell tartani a KB. határozat ismertetésére, a helyi intézkedési tervek kidolgozására*- 1975. decemberben alapszervezeti titkári értekezleten teli felkészíteni a titkárokat a feladatok végrehajtására. ’ — ’ — —■— 1 — 5----------mw* KJ ■ j i " » ■ ■ ■■ MJ |I .1.1 |L^ ^ 1