Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1974-04-25

^wsanfcwwiiHswewewuiH* | I , . * I 1 ■ , • # ■ • ■ v ff . , I I I . * !- 8 -Az állami- személyzeti munkáról néhány szót. A tapasztalat azt mutatja és bizonyítható, hogy az állami személyzeti munka területén lényegesen több a probléma, mint a párt káderpolitikai munkában. Úgy ítéljük meg, hogy az 196?-es határozat óta jelentősen fejlődött a vállalati állami­személyzeti munka. Miben ? Először is akik ezzel foglalkoznak jobban értik, hogy mit kell csinálni, mint korábban, kialakult munkájuknak, tevékeny­ségüknek jobb felfogása, rendszere. Többségében azonban nemcsak személy­zeti apparátus feladata az állami- személyzeti munka, hanem a gazdasági vezetésé is. Ha ahhoz mérjük, hogy mire lenne szükség, hol kellene tar­tani azt kell mondani nagyon kevés amit eltudtunk érni. Nem vált gyakor-Y lattá sok helyen, hogy az elsőszámú gazdasági vállalati vezető fontos politikai feladatának tekintse a személyzeti munkával való foglalkozást. Esetenként általában, sőt nagyon gyakran konkrétan is foglalkozni kell ezek­kel a kérdésekkel, legalábbis olyan posztoknál, amely meghatározója egy vállalati tevékenységnek. Vannak olyan helyzetek, amikor az elsőszámú ve­zetők nagyon foglalkoznak az üggyel, de ez attól függ kiről van szó és milyen funkcióról. A párt vezető és ellenőrző szerepe az állami- személyzeti munkában nőtt, erősödött. Igaz nem minden pártszervezetünkre tudjuk elmondani - néhány kivételtől eltekintve - úgy Ítéljük meg, hogy e téren van a legtöbb tennivaló, egyértelműbbé tenni mindenki előtt a párt vezető, irányitó szerepét az állami- személyzeti kádermunkában. A párthatáskörök érvénye­sülése nélkül nem lehet személyi ügyeket lerendezni. A vállalatoknál a személyzeti munkában gyakran eltérés van a párt és állami vezetés meg­ítélésében. Itt megfelelően egyeztetni kell a véleményeket, jogköröket. A KB. határozatának feldolgozása során ezt a kérdést kiemelten kell kezelni valamennyi munkahelyi pártszervezetnél, hogy egy jobb, egységesebh értel­mezés alakuljon ki. A hármas követelménnyel összefüggő kérdésekről néhány szót. Vannak tapasz­talatok, jelenségek, amelyek azt bizonyítják, hogy a hármas követelménynek alkalmazásánál, vagy nem alkalmazásánál érvényesül liberalizmus, !1|I l rá------------------------------------------------------------------_J

Next

/
Thumbnails
Contents