Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1974-04-25
r ' IPi I A nők aránya a titkárok között az 1970-os választás óta 39 %-ról 38 %-ra esett vissza. E téren a helyi lehetőségeket figyolembevéve fokozottabban kell érvényt szorozni a nők vezető testületekben történő beválasztásának. Az általános követelmény: politikus, jól felkészült, legtöbb tapasztalattal rendelkező és vozotésre felkészült elvtársak logyenek a titkárok. Általában ez is a gyakorlat. Ez megmutatkozik olyan vonatkozásban is, hogy titkáraink többsége 69,9 % 40 év feletti. Köztük nagy számban vannak fiatal, lelkesen és eredményesen dolgozó alvtársak, akiknél nem a kor, hanem az ügy Y iránti lelkesedés jelentős eredményeket hozott. Amig a pártbizottságok tagjai közül az 50 óv felettiek aránya 34,5 %, addig a pártalapszervezeti titkároknál az elöregedésnek ilyen jelei nem mutatkoznak, hiszen az 50 év felettiek aránya 28,8 %, A kerületi Pártbizottság az elmúlt évek során jelentős súlyt helyezett arra, ho© az alap szervező ti titkárok politikai felkészültsége minél magasabb tegyen. Ez elengedhetetlenül szükséges a na© felelősséggel járó funkció jó betöltéséhez, a megfelelő színvonalú munka végzéséhez. Jelenleg a titkároknak egy igen jolontős része J5 hónapos pártiskolánál magasabb végzett^ séggel rendelkezik: 33,4 %. 2-5 hónapos pártiskolája 46,8 %-nak van. E téren elért eredményeinket még tovább kell fokozni. Az 1970. évi kerületi pártértekezlet határozatot hozott, ho© 1974-ig minden pártalapszervezeti titkár rendelkezzen politikai iskolai végzettséggel. Jelonlog 52 elvtársnafc nincs pártiskolai végzettsége, do ezek közül többen a választás óta cserélődtök, 8 elvtárs jelenleg tanul 5 hónapos pártiskolán és marxista esti o©otomen, 12 fő újraválasztását nem tervezik betegség és nyugdíjazás miatt, 13 elvtárs állami o©etemen, va© főiskolán a marxizmusból államvizsgázott, 10 idős pártalapszervezeti titkár van, Tehát 9 olvtárs iskoláztatását kell megoldani.- 16 -