Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1971-09-30

ni, ebben rengeteg tartalék rejlik. A magunk nevében Ígér­hetem,hogy maximálisan fogunk segítséget nyújtani. Mezősi elvtárs járt az üzemben, tárgyaltunk_arról, hogy az anya­giakon kívül amit tudunk, fogunk segíteni. Felmerül beimen,hogy reálisan van-e felmérve az ovodak 5 éven belüli fejlesztése, s ha a fejlesztés megvalósul, akkor az igények teljesen ki lesznek-e vájjon elégítve? Véleményem szerint nem ilyen jól áll a dolog. Latjukba magunk vonalán is, amikor özönével jönnek vissza a fiatal anyák dolgozni, s nem tudjuk gyermekeiket elhelyezni. Váj­jon van-e kép arról, hogy mennyien vannak szülési szabad­ságon, akik folyamatosan jelentkeznek munkára. Sokan^lép­nek ki tőlünk a szülési szabadság után, mert nem tudják gyermeküket elhelyezni. Fel van sorolva 11 nagyüzem, amely önálló üzemi óvodával rendelkezik, és ebből mindössze 4 vállalja az öt év alatt az ovodai férőhelyek számát bővíteni. ITem volna-e ^lóhöf­­séges ezekkel a nagyüzemekkel ismét kapcsolatba lépni, hogy bővítsék az öt év alatt az üzemi ovodai kapacitást, hiszen ezek között van alacsony létszámmal üzemelő ovoda is, amely pedig nagy anyagiakkal rendelkezik, őzek az U- zemek erőltessék meg magukat, bővitsélc a férőhelyeket, s ezzel a terület gondjdn is segíteni lehetne. Ez talán o­­lyan megoldást is adna, hogy nem jelentene a kerületi Ta­nácsnak ezeknek a férőhelyeknek belépése plusz fenntartási I költségeket, mert az üzemet terhelnék. Kérem vizsgálják ezt felül. Váczi Miklós: felvetődött,hogy reális-e a felmérése a maj­dan jelentkező igényeknek ovodai és bölcsődei férőhely vonatkozásában, s hogyan lehet 5 évre, lo évre előre fel­mérni as igényeket gyermek szociális vonalon. Ma még nem rendelkezünk olyan szisztematikus felmérés bázissal, amely || ' a közép vagy hosszutávu fejlesztésnek, tervezésnek bizton­ságos alapját szolgálhatná. Mégis, mi u&y látjuk - a# je­lenleg látható tendenciákat minősítve - hogy az ovodai férőhely fejlesztés vonatkozásában az előterjesztésben Y látható volumenek ha a most látható ütemben alakulnak ké­sőbb is, akkor ki lehet ténylegesen elégíteni a befutott igényeket, jelentkezéseket. Közben az életszínvonal is változik, sok közreható tényező léphet be, amit jelenleg nem tudunk mérni, de meggyőződésünk,hogy reális a terv, a Tanács és a Pártbizottság vállalhatja a felelősséget azért, ami öt év múlva ovoda,! férőhely vonatkozásában bekövetkezik. Bölcsődei férőhely vonatkozásában feszítettebb a helyzet, itt sokkal több tennivaló és gondunk van. Utalni szeretnék arra,hogy amikor tárgyaljuk a kerület­­fejlesztési tervet, beruházási vonatkozásait, ne feled­kezzünk el egy fontos, az igények kielégítésének fokozá­­sára^h^tó másik dologról. Hogy a már meglévő tanácsi és üzemi, lakosságot ellátó ellátási bázisra is fordítsunk figyelmet, hogyha meglevő igények és kiszolgálás között jelentkező feszültségeket csökkentsük, az igényeket job­ban elégítsük ki. Dózsa ős más üzemi sportlétesítmények bőségesen állnak ; te- 3 -i

Next

/
Thumbnails
Contents