Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1969-05-08

®:; k |( sm — 6 — | <*. b./ Elismerik a bérek emelkedését, de az árakat arány- I tálánál magasnak tartják, "csökken a forint vásár­lóereje, az életszínvonal pedig stagnál." _ a gazdasági reformot szükségesnek tartják. Érzik, hogy vál­toztatni kellett a gazdálkodás régi módján. A bevezetéstől egyes dolgozó rétegek féltek, /munkanélküliség, infláció/ mig mások több és .1obb változást vártak. a./ Az első év kedvező hatása gyakran illúziókat keltett. b./ A szabadárak bevezetését úgy értékelik, hogy nem hoz­ta meg a kívánt eredményt, sem n minőségjavításban, sem árcsökkenésben. c./ Megjegyzésként szerepelt az is, hogy egyes embereket túlbecsülnek, - akiket az I-es II-os kategóriába so­roltak - és lebecsülik a munkások teljesítményét, "ezzel kitermelik a felső tizezert," stb. d./ Félnek attól, hogy az anyagi ösztönzés előtérbe kerü­lése anyagiasságot eredményez és az öntudat rovására megy. i 'te. 'I e./ Mások úgy fogalmaztak, hogy alapelvekben egyetértenek az anyagi ösztönzés rendszerével, valószínű, hogy nép­­gazdasági szinten eredményeket, hasznot hoz, de a mun­kások számára nem. Ez a megítélés mutatja, hogy az egyéni ós társadalmi érdek összhangjának megértésével még problémák vannak. — A reform lényegét elég széles köx'ben még mindig nem értik, annak ellenére, hogy bevezetése előtt a pártszeryezetpk.jok erőfeszítést tettek a megmagyarázására^ a./ Napjaink gazdasági folyamatait, jelenségeit, az át­alakulás problémáit /árarányok változása, helyi ön­állóság, a szocialista differenciált bérezési elv alkalmazása/ a meggyőzés ellenére sem fogadják el törvényszerűi folyamatnak, hanem a helyi végrehajtás torzításának /pl. burkolt áremelésnek, stb,/ fogják fel. Az ilyen esetekben a I^ártnak és a Kormánynak I- zj l P--------------­­­TW ■■ ■ I. ■ ' ■ ■ > >1 1^ M I Jl M 11

Next

/
Thumbnails
Contents