Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1967-04-20

T - ~ ^ ^----’----------»—'— uamtmamtemm . «*MsatMs^0iéii(ittíKK4wsáö9iwc&i^ I * « •• • 7 -Annak ellenére, Hogy .ma még előttünk van a hivatali jellegű párt­szervezetek teljes felkészítése a megnővekedett fcladutokhoz, mégis kezdeti lépések már mindenütt történtek, -a következokbens- Az 1967-es óv. munkatér vében már kifejezésre jut a párt alaps ze r v o - zetek jo^a a területükön folyó munka átfogó ellenőrzésére, a hiva­­talvczetés beszámoltatására* Ez azonban egyenlőre csak a formai részét jelenti a kongresszusi határozat végrehajtásának. A tény­leges megvalósulást a pártnunka tartalmi fejlődésé, a helyi párt­vezetés hatásának növekedése, a pártirányitás teljesebb érvénye­sülése fogja eredményezni.- Pártszervezeteink részéről egyértelmű és határozott a törekvés a szak­mai vezetéssel való kapcsolat és szorosabb együttműködés kialakí­tására# Mindenütt hozzáfogtak az újfajta együttműködés kereteinek kimunkálásához. Igyekeztek ezt biztosítani azzal is, hogy kölcsö­nösen részt vesznek egymás vezetői értekezletén.- Kezd kialakulni a kölcsönös tájékoztatás rendszere. Ebben azonban még sok a bátortalanság'ós a félreértés. Pártszervezeteink még nem elég kezdeményezőek, Ahol az elvszerű együttműködést zavarja a személyi nézeteltérés, /sajnos es az ilyen jellegű pártszerve­zeteknél nem ritka/ ott ez megtörik és a vezetők csak utólag érte­sülnek egymás döntéseiről. Ez viszont ujabb félreértések, nézet­ei t é ró s e k ’í o rr ás át a d ha t j a, Az útkeresés ellenére is kezd e kérdésben kibontakozni egy - a korábbinál - erőteljesebb, tartalmasabb kapcsolat, amely az együtt­működés, a pártirányitás alapvető feltétele. Egyes helyeken /pedagógus pártszervezetek egyik-másikában/ a párt­titkárok egyoldalúan értelmezik a tájékoztatás kérdését^ csak az igazgató feladatának tartják. Vagy más helyen /egészségügyi párt­­szervezetekben/ fordítva, csak a párttitkár feladatának tokintik. Az OTP-nél feszélyezi a kapcsolatok kialakulását az, hogy az uj ;. vezető pártonkivüli és nem szívesen veszi a szakmai munka bírálatát, ^ Ezért nehezen mondanak véleményt a párttagok a hivatali munkárólX- Kevés előrelépés történt a helyi káderra unka ellenőrzésének kiala­kításában. Egyes helyeken ennek az is akadálya, hogy a kádermun­kát nem a helyi szervek, hanem felső irányitó testületek végzik. Itt a pártszervezet munkája csak a jutalom elosztásáig terjed - helytelenül* Hatásköri listája még nincs a pártszervezeteknek, s ennek kialakításához is csak kevés helyen fogtak hozzá, A felső állami irányitó szervek részéről kevés az igény a helyi pártszer­vezet véleményezését illetően káderkérdésekben, A legszótesettebb a személyzeti munka az egészségügyi vonalon. Ezeken a területeken az állami kötöttségek feloldására, a helyi szervek önállóságának biztosítására is szükség van,- A hivatali pártszervezetek jogkörének megvalósulása feltételezi a pártszervezetek erőteljesebb koordinációs munkáját a mozgalmi • szervek felé és megváltoztatja a pártirányitás eddigi módszereit. Ehhez is hozzáfogtak pártszervezeteink több, kevesebb sikerrel. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Szervezeti Szabályzat által biztosított"’teljes hatáskör érvényesítése érdekében valamennyi párt­­szervezetünknél tapasztalható előbbre lépés. Elsősorban a titkárok munkájában mutatkozik nagyobb igény az újszerű munkára, | | _____ 4_____________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents