Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1967-04-20

I ' J | I N- 5 -A módósitott Szervezeti Szabályzat no véli az ajánlók^ felelőssé got.... Erre pártszervezeteink is nyomatékosán felhívtál: a figyelmet. Ez egyes helyeken tartózkodást, sőt visszalépést váltott ki. Az Egyesült Izzóban pl. 7 ajánló visszalépett. Az ajánlók szerepének, felelősségének cItalzása a párttagság ajánlói tevékenységét csökken­ti, s ha erre nem figyelünk, a pártépitos stagnálását idézheti elő. A párttagok kiválasztásánál pártszervezeteink igyekezete elsősorban arra irányul, hogy azokkal a dolgozókkal foglalkozzanak, akik évek óta az-üzemben, illetve a hivatalban dolgoznak, s környezetük jól ismeri* így próbálják helyesen - a tagjelöltségi idő megszűnését áthidalni. Van azonban olyan pártszervezet is, mint pl, a KABV 35-os, ahol a tagjelöltség megszüntetését} de inkább a saját maguk bizton­ságát, a túl magasra szabott mércével, a magas igényekkel próbálják ellensúlyozni. Ez a tendencia veszélyes, mert távol tarthatja a párt soraitól éppen azokat, akikkel a pártot erősíteni lehetne. Összegezve a tapasztalatokat megállapíthatjuk, hogy a pártépitő munkában visszaesés nincs, á~ pártépitési munka folyamatosságát biz­­tositani tudtuk, Szükség van azonban néhány, a pártépitési munkával kapcsolatos probléma ismertetésére; Ezek a következők:- Mi legyen a mérce a közvetlen tagfelvételeknél ?- Hogyan tegyen a KISZ javaslatot, ha a KISZ titkár nem párttag ? Ez a kérdés figyelemre méltó, mert ismereteink szerint a KISZ titkárok mintegy 25 %-a, a KISZ tagoknak pedig 7 %-a párttag.- Meddig felelősek és hogyan foglalkozzanak az ajánlók az uj párttagokkal, mert hiszen a belépés után egyenjogú párttag lesz mindenki ?- A Szervezeti Szabályzat módosítása az eddigi tapasztalatok szerint nem könnyítette meg a szakmunkások felvételét.a párt­ra ba, nagyobb részüknél továbbra is tartózkodó magatartás ta­pasztalható, Nem akarnak belépni a pártba, mert ez több el­foglaltságot jelent számukra, .Ezekben a kérdésekben szükségesnek ós fontosnak tartjuk a Pártbizott­ság állásfoglalását és véleményének megismerését,, 4 b.'/ A kommunisták közéleti tevékenységének alakulása: • A Szervezeti Szabályzat I. fejezetének 2-es pontja uj követelményt állított fel, amely szerint "minden párttag kötelessége, _hogy cselek­vőén vegyen részt a társadalmi életben." E határozat oslja^annak elő­segítése, hogy a kommunisták nagyobb részt vállaljanak a^párt poli­tikájának, határozatainak végrehajtásából, erősítsek a társadalmi élet területein a párt tömegkapcsolatát. A határozat egyúttal azt is kifejezi, hogy a közélet bármely posztján végzett tevékenységet párt­­munkának kell elismerni. A kongresszus óta eltelt időszakban kétségtelenül megnövekedett párttagságunk érdeklődése a közéleti ügyek iránt, I *L> J I 0num*rowt!ttmwwMwa }

Next

/
Thumbnails
Contents