Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1966-09-19
I I * 38 -Éberség hiányát mutatja, hogy sok deklasszált, ellenséges érzületü személy került vezető beosztásba. A politikai megbízhatóság és a rendszerhez való hűség felületes kezelését mutatja az a tény is, hogy több jól kereső középszintű gazdasági vezető disszidált az utóbbi időben üzemeinkből, A személyzeti munkában jelentkező visszásságok pártszer-' vezetőink gyengeségeire is utalnak. Többségük megelégszik a személyzeti vezetők időnkénti beszámoltatásával. A párt és gazdasági vezetésnek nagyobb felelősséggel kell a kádereket kiválasztani, A szakmai ismeretek mellett elsőrendű követelmény a káderek politikai megbízhatósága, a párt és a népi demokratikus rendszerünkhöz való hűség. A pártszervezeteknek a politikai megbízhatóságra nagyobb gondot kell fordítani, kezdeményezni a párt káderpolitikai irányelveitől eltérő gyakorlatnál a gazdasági es állami vezetők felelőssógrevonását• A párttagság felé az elvi kérdések megvilágítása, tisztázása mellett biztosítani kell jogos sérelmeik megszüntetését. Csak ilyen alapon lehet megszüntetni a párt szövetségi politikájával kapcsolatos fenntartásokat, torzításokat, gffc.fo aga águnk visszatérően sokat foglalkozik a VIII. pártkongresszus Ü?.?*1., határozatával, amely, eltörölte az iskolai felvételeknél a szár£*azási kategóriát. Ez kerületünkben sem hozta meg a kívánt eredményeket. Az észrevételeknek nagyon gyakran jogos alapja van. A középiskolákban továbbtanulók összetételét elemezve formailag nem rossz ugyan a helyzet,.mivel az elmúlt három tanévben.a munkásszármazásu tanulók aránya kb. 4o-5o, jelenleg pedig 55 %-os. Az idén.érettségizett 13o továbbtanulni akaró fiatalból 50 munkásszármazású, Mindezek ellenére úgy véljük, hogy Újpesten, ahol a munkásság aránya és társadalmi súlya igen jelentős, nagyobb eredményeket kellett volna elemi. Csökkenti e százalék értékét az is, hogy a "fizikai munkás" meghatározást sokszor mechanikusan értékeltük és nem vettük eléggé figyelembe a bekövetkezett társadalmi Atrótegeződóseket, Nehezítette a határozat végrehajtását az a hibás szemléleti mód is, amit tantestületeink zöme kialakított, hogy a határozatban csak az adminisztráció csökkentését és a "tehetségek" segítésének lehetőségét látták, így az osztályszempont a munkásszármazású tanulók tehetségének kibontakoztatása, pedagógiai módszerekkel történő segítése háttérbe szorult, esetleg egy-egy pedagógus egyedi tevékenységévé vált. I l M | I ~ ______________________________________________