Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1965-07-20

A tudományos világnézetre való nevelésben nagy. szerepe van a KISZ szervese beknek is. Az iskolai és az iskolán kívüli nevelés együttes' hatása kell, hogy érvényesüljön. Es u nevelés hosszú ideig bárt. Akkor, amikor as ifjúság világnézeti kérdésének'/javí­tását íriszük célul, nagy föladat hárul mindauny iun-kra. Hiszen Úgy szoktuk fogalmazni, légáré.;! ü> kincsana a gyermek, nem le­het figyelmen kivül hagyni fejlődését. Balogh Jánosné elvtársnő /IMF/ A Pártbizottság anyaga megítélésem szerint igen alkalmas arra, hogy a Központi Bizottság ideológiai irányelveit a kerület vonat­­no sasaiban meglarg’ oi.j a« Az irányelvek számos nagyon bonyolult kérdésre hívják fel"a fi­­/-n gye lmunkét és jelölik meg asok.it e feladótokat, amelyekkel a tár-; aadalmi, politikai .és gazdasági élet területén as el következen­dő időben meg kell küzdeni. A KB határozata értelmében valamennyi pártszervoaetünkben, de tö©egsserveseteinknek is elemezni kell az ott; folyó ideológiai . munkát, le kell' vonni a megfelelő tanulságot, Meggyőződésem, ho./y - a oártbizobtság kibővített, ülése nemcsak a pártszervezetek­ben’’ folyó ideológiai munka megjavít sóhoz nyújt ságibeéget, ho­néra a tömegszervezeti munka terén is. 'ügy gondolom, hogy az ideológiai irányelvek hosszú időre szolónk akcióprogramot adnak as ideológiai munkához, amellett, hogy rá­irányítják a figyelmet az ideológiai munka egy-két_olyan kérdé­sére , amire azonnal hathatós intéz fedést kell tenni* üryy elvtársnő utalt arra, hogy Pártunk VIII. kongresszusa kosz­­y-s szu*7időre szoló ideológiai Vadatokat szabott meg számunkra, melynek végrehajt- sóban idáig is számos eredményt értünk el, Sa­ját! területünkön is tapasztaljuk, hogy egyre. he báró zott abban bontakozik ki a szocialista nemzeti egység, egyre aktívabban so­rakoznak fel kerületünk társadalmának különböző rétegei a béke­nőre bán, a 'békemunkában. Egyre erősödik, szélesedik a szocialista demokratizmus, egyre többenveszik ki aktivan részüket a társadalmi problémák meg­vitatásából és megoldásából, egyre szélesebb rétegek sorakoznak fel o párt politikájának végrehajtásáért vívott harcban. Ezek az eredmények jelentősek, de nem szabad, hogy ezek következté­ben elógedettseg uralkodjon el rajtunk, mert az eredmények isiei­­lettxfcfeTis számos olyan körülmény van, amely indokolja? hogy . fokoznunk kell az ideológiai munka területén tevékenységünket. Mindenekelőtt a kispolgári világáéset maradványa ina k kérdésével szeretnék foglalkozni annál.is inkább, liogy munkánk elsősorban ezeknek a rétegeknek körében'folyik és el kell mondanunk, hogy ezek a nézetek hol nagyobb, hol kisebb erővel, de rendszeresen f e 1 s z inre kerülnek:. A kispolgári rétegek között folyó munka során a probléma nagyon bonyolultan jelentkezik, mert mint ahogy az előterjesztés meg­említi a helyes együtt jelentkezik a helytelennel, ugyanannál as embernél. A helyes ós helytelen együtt jelentkezése nemcsak jobboldali nézetekben, - bar ez a döntő többség - jelentkezik, J________h________ I _ ■ —• - - - — ■ ■ - ■ — - _________________ 'W' 4

Next

/
Thumbnails
Contents