Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1964-06-24

i- 13 -III. napirendi pont: Szávó elvtárs: A felnőttoktatás helyzetével és problémáival a kerületi Párt­­bizottság 1963* május 31-én foglalkozott. Az az anyag, amit akkor a pártbizottság megvitatott, egy széleskörüivizsgálat eredménye, amiben részt vettek pedagógusok, pb tagok. A pártbizottság az anyag tárgyalása után egy sor olyan jellegű határozatot hozott, amely lényegében hosszabb időre megszabja a VB, pártapparátus, pártalapszervek munkáját, bizonyos útmu­tatást adott ez a határozat az állami szervek felnőtt oktatás­sal kapcsolatos munkájára is. Emlékeztetni szeretném a pártbizottságot a kerületi pártértekez­­let idevonatkozó határozatára, amely kimondja, hogy a párt­­bizottságnak gondoskodni kell mindenek előtt az üzemi munkások, szakmai és kulturális fejlődéséről, általános műveltségének emeléséről. A VIII, általános iskolát el nem végzett 13 és 45 év közötti korosztályok 6o %-os arányát a következő időszak­ban megfelelően c ökkenteni kell. Erre a pártértelcezleti határozatra épült rá az a PB. ülés, amely a kerületi pártértekezlet határozatának végrehajtása érdeké­ben megvizsgálta a területeket, elemezte a kérdést, ennek alap­ján hozott egy sor olyan határozatot, amelynek végrehajtása a pártértekezlet határozatának végrehajtását is jelenti egyben, ugyanakkor, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozott a pártbizott­ság határozatot hozott arra is, hogy as elért eredményekről a pártbizottságot tájékoztassa. A kerületi PVB. a PB. útmutatása alapján titkári értekezleten megtárgyalta a határozatból aódód feladatokat, kötelezte a titkár eivtársakat arra, hogy különböző szinteken, különböző 10 felmérések végzésével állapítsák meg ásóknál? a VIII. általános iskolát el nem végzett dolgozók számát, akiket a következő idő­szakban állami oktatásba be kell osztani. Foglalkozott a peda­gógusokkal is ilyen irányban, tájékoztatta a pedagógus titkáro­kat a pártértekezletből adódó feladatok gyakorlati végrehajtá­sáról, ösztönözte, hogy főleg pedagógisai vonalon felmerült problémákban nyújtsanak segítséget. A PVB, foglalkozott a kerületi KISZ szervezettel és a kerületi KISZ Bizottságot arra ösztönözte, hogy a KISZ alapszerveken keresztül mérjék fel a KISZ korosztályhoz tartozó fiatalok közül mindazokat, akik a VIII. általános iskolát nem végezték még el. Továbbiakban a kerületi PVB, megbeszéléseket folytatott a Tanács oktatási osztályával is, ennek eredményeképpen a kerületi Tanáés Oktatási Osztályánál? 1963/64- éves munkatervében a kerületi PB. határozatának gyakorlati végrehajtása jelentős helyet foglalt el. Nagyüzemeink napirendre tűzték ezt a kérdést - a titkári értekezleten elhangzottak alapján különböző területeken fel­méréseket végeztek. Ezek szolgálták az alapot ahhoz, hogy megfelelő számban és ütemben kerüljenek be elvtársak és végezzél? el az általános iskolai tanulmányokat, I £ J j 1 I

Next

/
Thumbnails
Contents