Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1964-04-29
. ' ; ■ ."■■ ?3Y/ftg'Y;3' YYYY:iY"//Yte /ÍPPSII^-Yy/JY?/-7;;hY"8Y;YJYVY£g:;Y:'Y/'ű;YY■ g - 9 -A Központi Bizottság határozatában és az egész pártbizottság intézkedési tervében van olyan pont, amely felhivja alvállalatok figyelmét a termékek minőségére, a gyártásközi és a termékek végellenőrzésének megszervezésére. Vannak olyan tapasztalatok, hogy egyes középszintű vezetők a termékek visszaadásáért elsősorban a meost okozzák. Sokkal nagyobb gondot^ fordítanak arra, hogy a meost meggyőzzék a^termék átvételéről, mint a minőség javítására,való törekvésre. A következő problémakör, amivel foglalkozni szeretnék, a pártszervezetek politikai munkájával függ össze. Az előzőekben foglalkoztunk azzal, hogy partszervezeteink megértették a Központi Bizottság határozatát és komoly tevékenységet fejtettek ki annak érdekében, hogy a határozat megvalósuljon. Ennek is voltak negatív vonásai. Ez egyes területeken a hátáig rozat meg nem értésében, vagy félreértésében jelentkezett. Voltak olyan tapasztalataink is, hogy egyes pártszervezetek a kerületi Pártbizottság intézkedési tervéből, vagy a vállalat műszaki intézkedési tervéből egyszerűen kimásolták néhány feladatot. Ezeket a hibákat a legtöbb esetben sikerült kiküszöbölni, de mint negatív tapasztalatot fel kell vetnünk. Problémaként jelentkezett és jelentkezik pártszervezeteink munkájában a tömegszervezetek pártirányítása, a koordinációs munka. Pártszervezeteink többségének nem sikerült a tömegszervezetekben rejlő erőt megfelelően felhasználni az intézkedési tervek gyakorlati végrehajtásában. Nagyon kevés pártszervezetünk érte el, hogy a szakszervezet és a KISZ intézkedési tervében megfelelő politikai, gazdaságpolitikai feladatot kapjon. Ennek következménye, hogy csak látszólagos feladatok jelentkeznek egyes területeken, a munkaverseny fő célkitűzése nem áll összte hangba az intézkedési terv fő célkitűzéseivel. Másik, amit ezzel kapcsolatban felvetünk, hogy a pártszervázetek nem igazították el megfelelően a szakszervezetben dolgozó kommunista aktívákat. Ennek következménye volt az, hogy a szakszervezetben dolgozó kommunistáink, nehezen tudtak egységes álláspontot képviselni és megfelelő módón befolyásolni a szakszervezetet, a szakszervezet választott bizottságát, nem tudták megfelelően befolyásolni egyes területeken a dolgozókat sem. Ennek következménye volt az, hogy mi/ a párttaggyüléseket pozitívan lehet értékelni, addig a termelési tanácskozások mar sok hiányosságokat vetnek fel. A nem megfelelően átgondolt, lebontott feladatok miatt egyes területeken néhány termelési tanácskozást meg is kellett ismételni, hogy a Központi Bizottság határozatát a dolgozók felé világosan kitudjuk vinni. Mutatja ez, hogy a pártszervezet irányitó, ellenőrző, segítő tevékenysége elég alacsony színvonalon áll. A pártszervezetek munkájában mégegy negatív vonás: a Központi Bizottság határozata alapján kidolgozott komplex intézkedési tervek átfutási ideje hosszú volt. Ennek következménye volt az hogy inig különböző területeken megtárgyalták, visszatértek rá, újra megtárgyalták addigra másfél, két hónap elszaladt és a Központi Bizottság határozatát megfelelően érvényesíteni nem is tudták egyes területeken, _—.— ^—. i ^ te