Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1964-12-17
1 ^ 1 - 1 WDI II j V w i^pjaL^m^ JHI I I » ” W ' j- 6 -Nyilvánvaló, hogy az ilyen és hasonló hibák nem függetlenek tőlünk. A dolgozók jogos észrevételeit elsősorban a munka jó megszervezésevei, a vezetés javításával lehet értékesíteni. A helyi eredetű hibákkal szemben azonban más és más módón, de egységes szemlélettel fel kell lépni. Ebben pártszervezeteinknek több kezdeményezést kell mutatni# Ne engedjék, hogy helyes elgondolásaik vógnélküli értekezletekbe fulladjanak. Erőfeszítéseik kárbavesznek. Kedves Elvtársak ! II. A gazdasági szervező és ellenőrző munka fejlesztése mellett egyidejűleg fokoznunk kell a párt eszmei befolyását a társafK dalom minden osztályára ós rétegére. , Pártszervezeteinkkel és párttagságunkkal igyekeztünk megértetni, hogy: a ML eszmei offenzivájának kibontakozását szocialista épitőmunkánk szükségletei diktálják* Nálunk is jellemző a szocialista eszmék vonzóerejének és hatásának növekedése. Igazolják ezt az oktatás iránt érdeklődtök ezrei. De igaz az is és ezt kell megértenünk, hogy a magyar társadalom világnézetileg még nem egységes. A szocialista forradalom győzelme pedig csak akkor válik teljessé, ha megerősödik dolgozó népünk eszmei- politikai egysége, ha társadalmunk minden osztályának és rétegének gondolkodásában és magatartásában uralkodóvá válnak a marxista-leninista eszmék. /"V A mi helyzetünkre is jellemző, hogy a régi kapitalista társadalom ^ eszmei örökségét még nem számoltuk fel. Elevenen élnek és hatnak, sőt konzerválódnak szocialista a talajon kispolgári, burzsoá nézetek* amelyek a mai körülmények között visszahúzzák, visszatartják társadalmunk fejlődését. Jól szemléltettek ezt azok a jelentések, ameyleket végrehajtó bizottságunk megtárgyalt az év során: Ebben az apparátusnak $s jelentős szerepe volt !- az osztályharc értelmezéséről- a kispolgári világnézet maradványainak hatásáról az emberek gondolkodásában. a pártoktatási munka tapasztalatairól. Ezeknek a kérdéseknek elemzésénél látni lehetett, hogy - értetlenség van az osztályharc mai formáival szemben. Párttagságunk akar harcolni a szocializmus teljes győzelméért, de nem látják elég világosan, hogy hol mit kell tenniük ennek érdekében. Sokan közülük úgy vélik, ha megszűntek az antagonisztikus osztályok, ezzel egyidőben megszűnik az osztályharc is, arra már nincs is szükség. í I_____________________________________________— _________________________