Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1964-01-18
» 1 ■■ —-— ■ -----~ L ------------------------------s---->Y> a»;ti#K*«sfts « ! ‘ ~ I - 9 -Véleményein szerint a végrehajtó bizottságoknak elsősorban politikai munkával kell kialakítsák a gazdasági vezetők szemleletet minden területen, hogy ne a kibúvókat keressék a feladatok megvalósításában, vagy árral beszéljenek előre, hogy milyen nagy objektív nehézségek vaunak azzal a hátsó gondolattal, hogy később valami nem sikerül mondjam, hogy én felvetettem a kérdést. Nemcsak a pártszervezeteknek vannak politikai tennivalói, hanem a gazdasági vezetésnek is. A gazdasági vezetést át kell, hogy hassa, hogy minden konkrét gazdasági intézkedés kiadásánál a területre vonatkozó pártpolitikai szempontokat veszi figyelembe. Rendkivül bonyolult sokrétű összetett Munkát kell végezni az 1964-es gazdasági feladatok megvalósításáért, ahol teljes egészében kell biztosítani a pártszervezetek és a gazdasági vezetés munkájának összhangját mind a kettőnek saját területén úgy, hogy a konkrét gazdasági eredményekre, egyes k területre kiadott leckek gyakorlati végrehajtásában valósuljon meg. Ha a pártszervezetek ^ végigviszik ezt a vonalat, akkor azok az objektív nehézségek, amelyek itt is felvetődtek, éppen a tömeg akarat, tömegbölcsesség érdekében össze fog zsugorodni, semmivé fog válni. A gyakorlati munka a decentralizált alapszervek területén folyik. A decentralizált alapszervekben lévő kommunisták napró1-napra munka és napi kapcsolatban vannak a területükön lévő gazdasági vezetőkkel és pártonkivüli dolgozókkal. Ha a vezetés színvonala emelkedik a kommunisták a helyükön állnak kitudják válogatni a dolgozók által felvetett problémákból a rájuk vonatkozó leckét, megfelelően tudják tájékoztatni a végrehajtó bizottságot, hogy segitxscgHs: senek egyes területek problémáinak megoldásában. De ha lerázzák magukról a problémákat, akkor a párt törne gkapcsolatgj. lazult, a problémák nemhogy megoldódnának, ahenem halmóáódnak. Rendkivül fontos a következő időszak megvalósítása érdekében a pártvezetőségeknél, kommunistáknál is az állandó, élő kapcsolat tartása a területükön lévő dolgozókkal, műszakiakkal a problémák felvetése, megfelelő szinten való tárgyalása érdekében, g-v ügy gondolom, ami a pártvezetés színvonalát illeti néhány gondolatot fel kell vetni a gazdasági vezetés színvonalában is. Vájjon a gazdasági vezetés színvonalánál minden rendben van-? Eelvetőte- cllk a kérdés, hogy ezen a területen minden rendben van-e ? Az én egyéni véleményem szerint elsősorban a terület munkájára vonatkozó felelősség érzetet kell növelni, minden gazdasági vezető bármilyen magas, vagy alacsony poszton legyen, személyes felelősséget órezzen területe munkájáért ós ennek tudatában alakítsa ki a megfelelő munkamódszerüket, adja ki az utasításokat. Ebben a gazdasági vezetésnek van feladata. Selyem elvtárs: Az előterjesztett intézkedési tervről, amikor először elolvastam, olyan érzésem alakult ki, hogy a kerületi PB, is következetesen folytatja azt a felsőbb szervektől kapott instrukciókat hogy az alsóbb szervekhez továbbítsa , amely a vezetés színvonalát célozza. Véleményem szerint helyes, hogy konkrétan határozzuk meg mindazokat a feladatokat, amelyek az elkövetkezendő időben feladatul állnak, helyesnek tartom, egy hozzátannivalom lenne, ezt a módszert tovább kell fejleszteni. | — >± {