Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.9.a/3)

1961-11-09

12, kával, igényesebb vezetéssel, több szakértelem­mel, bizonyos mértékben csökkentve lettek volna. A határozat végrehajtásáról szélé jelentésünk­ben elsőnek a termelékenységi munkánk alakulá­­áát kell elemezni, Kerületünk üzemei a Pol.Biz. 196o szeptemberi határozatának azt a részét, hogy a termelés vo­lumenének emelkedését 2/3 részben termelékeny­ségből kell hozni, globálisan teljesítették. Ezen belül egyes vállalatok ezt a célkitűzést túlteljesítették, sőt többen vannak olyanok is, amelyek a többlet termelést teljes egészében termelékenységből fedezték. A termelékenység fejlődését elősegítették a meg­valósított műszaki intézkedési tervek, Az intézkedési tervekben a korábbi évekhez mér­ten erőteljesebben szerepelt az uj technológiák alkalmazása, a kisgépesltés, ós automatizálás, mint a termelékenységet emelő fontos tényezők, Amikor a műszaki intézkedések végrehajtását elemezzük, termelékenységi vonatkozásban több jó példát találhatunk, űzelc között említjük meg a Hazai Pnmutszüvőgyárat, ahol az al3ő 1/2 évben 14.566 munkaóra megtaka­rítást értek el, ami o,8 f, -os termelékenységnek felel meg,

Next

/
Thumbnails
Contents