Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1961-11-09
Mindezek azt mutatják, hogy a termelés pártellenőrzése valóban javult, Mégis azonban kezdetnek kell tekinteni, mert az igények ennél sokkal gyorsabban nőnek. Javítani kell a pártellenőrzés mozgalmi oldalán. Ismerni és időben ismertetni kell a kommunistákkal a termelési feladatokat, Ssjkl kell dolgozni annak politikai megindoklását is. Emelni kell a szakszerűséget, a nagyobb hozzáértést, pártszervezeteink vezetőinek, Ezért szorgalmazzuk külöhös súllyal a gazdaságpolitikai ismeretek elsajátítását, \ * I Úgy gondoljuk nem lenne teljes a jelentés, ha nem beszélnénk arról, hogy a kerületi Végrehajtó bizottság milyen módon segítette pártszervezeteink termelést ellenőrző munkáját* Milyen elvi és gyfekorlatl útmutatást adott részükre a Pol, BizJ szeptemberi határozatának végrehajtásához. A kerületi Pártbizottság éves munkájában a gazdasági feladatok foglalták el az első helyet. Ezt az irányvonalat vittük üzemeink felé ós tudomásunk szerint egyik helyen nagyobb,/főleg a PB-o üzemeknél/ másutt pedig kisebb mértékben, de megfelelően építették be pártszervezeteink a munka terv ükbe. J ^ 6»