Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.9.a/3)
1957-09-07
Hisz azért vagyunk itt mostX, hogy ezt a kérdést rnegvitaéduk. Elvtársak azt kall látni, hogy nem csupán a kerület titkáráról van szó, hanem a Párt polibikájáról# Ha az elvtársak nem fogadják el, akkor gondoskodni kell egy másikról. Elvtársak a Pártnak volt egy olyan határozata* hogy a régi vezető elvtársakat, akik ugyan kisebb hibákat elkövettek, de azért jó kommunisták, becsületesek, az ellenforradalom ideje alatt megálltak a helyüket, nem lehet félreállltani. Nagy Mária elvtárenő mint mondották az elvtársak egy keménykezü asszony volt, aztán ebből adoddtt. hogy telerakták sok munkával és nem ért rá magyarázkodni, stb. A Budapesti Végrehajtóbizottsága úgy látja - közös vélemény alapján -# hogy az elvtársnő képes volna erre a funkcióra# A Bpi# Káderosztály úgy látja, hogy Ambrus elvtársnak fontos volt elmennie iskolára, mivel még nem végzett semmi politikai iskolát# Kéri a további hozzászólásokat, r' massasiássí Haay Mária olvtéraná a W.kerUlaU páxtapparátuaába 1948-ban dolgozott én jöttem 1949-ben# Mindezeket azért tartja fontosnak elemezni, kegy az elvtársak kételyeit eloszlassa. Halott hangokat# hogy erőszakos volt, rámenős veit a gyengébb ldegzetüeket félelem töltötte el stb# Elvtársak nekünk nem szabad a tizóvtizeddel ezelőtti hibáival előjönnünk és abból kiindulva nézni a kérdéseket# Nagy Mária elvtársnő azóta SZU-ban 3 éves pártfőiskolán is volt, és ha fennálltak ezek a fogyatékosságai, ótt bizonyára lefaragták belőlle. Halottá annakidején a vele dolgozd elvtáraaktól amikor hazajött Négy elvtársní hogy "Hogy nem az a Nagy Mária jött vissza, aki elment" stb.-eket# Egyáltalán nem hive annak, hogy volt valakinek 10 évvel ezelőtt hibája azt most boncolgassuk. Egyéni véleménye - többi a Nagy Elvtársnő feladata lesz, hogy majd munkája során bebizonyítsa,-hogy hiányosságait, magatartásbeli fogyatékosságait sikerült levetkőznie - ^ hogy jó lesz titkárnak, javaslatával egyet ért. A feladat az lesz elvtársak, hogy kifelé, akik esetleg személyével kapcsolatban felvetik ezeket a dolgokat, magyarázzuk meg, hogy helytelen 10 évvel ezelőtti hibáiéról beszélni# Ezt meg kell érteni éo akkor nem leaz ez probléma, FalsaiJEftjoa ett Egyet ért Gyuricza et. által mondottakkal, ö is fontosnak tartotta volna, ha előzetesen tárgyalják meg Nagy et.-nő idejövetelét, és aztán tartottunk volna - mint már az elvtársak említették - titkár avatást. Rámutat arra, hogy a múltnak nagy hibája volt, hogy atirün változtatták a titkárokat, ami nem helyes, Ambrus et. elmozdítását annak ellenére sem találja helyesnek, hogy fejlődnie kell, még ezidáig nem végzett párttiskolat, XiSgJE " . ' z 1 L ' J- 3 -