Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.9.a/2)

1956-12-15

tói- 8 - . I Beszél az 194-5 év utáni időkről. A munkások munkalendületéről. Véleménye szerint az első gazdasági hiba az első ?.éves terv megemelése volt. Ez csak azért fodulhatott elő, mert a Vezetőség non ismaite a magyar munkásosztályt és látta a lendületet. Foglalkozik a sokat hangoztatott pártegységgel, ami ténylegesn nem volt meg. Két vonal volt a párton belül az egyik Nagy Imre a Másik Rákosiravonala.Ez is elősegítette az eseményeket.Fog­lalkozik a vezetők és a tömgekek elszakadásával. Majd foglal­kozik a párthatározat II. pontjával, nem volt engedélyezve párto belül a vitta és ezért vitték ki az utcára a kirtikát. Véle­ménye szerint nem x helyes á kérdés ilymodon való felvetése. Nem ért egyet azzal, hogy a Nagy Imre - Losonozi féle csoport ,r> ellenforradalmat akart* Nem voltak következetesek ők nem szer­vezték az ellenforradalmat, de a gyengeségük hozzájárult az el­lenforradalom támadásához. HaIász elvtárs;l Egyet ért Gyuricza elv árssal abban, hogy a mun kások ne: kerültek be a vezetésbe.A vi ás kérdéssel kapcsolatban a véleménye az, hogynéhány óráig xjfcfcxx forradalom volt, ami ellenforradalomba csapott át. Majd felhivta a figyelmet arra, hogy vigyázni kell, hogy kik lépnek be a pártba. Fizető tagokra ninos szükség. Valóban kommunisták légynek a pártban. A hatá­rozattal kapcsolatban egyet ért azzal, hogy egységes és világos legyen a határozat. Azok akik ma s pártba belépnek őszinte igaz, kommunisták, vigyázni kell a párt tisztaságára. Tamási elvtárst Elmondjad hogy a határozattal kap csolatban és egyébként is beszéltünk a múl '; hibáiról,'de nem volt eddig szó arról, hogy mit kell tenni a jövóben.Majd elmondja, hogy nem tudta voln$ soha elképzelni, hogy ilyesmi legyen Magyarországon. Az emberek passzivitásból, aktivitásba léptek át. Hivatkozik a fehér könyvre, ami most megjelent és abban sincs szó arról, hogy kezdettől fogva ellenforradalom lett volna, hiszen az összes események melyek a fehér terrorral kapcsolatosak októ­­ben 3o és 31óhez fűződnek. Majd beszél arról, hogy az emberek fejében kell rendet teremteni. Meg kell nézni, hogy hogyan tudunk kijutni ebből a kátyúból. Fel kell használni, azokat a tiszta becsületes embereket, akik a sztrájk esetén is a munka mellett voltak. Majd beszélt a munkástanácsok szerepéről és arról hogy a munkástanácsokat támogatni kell. Továbbiakban foglalkozik a pártba valő felvétel és a pártszervezés kérdéseivel. . | Kovács.egyetért Tamasi elv árssal a pártszervezési kérdésekkel | LjR ..................................................................... 'JT—~ I

Next

/
Thumbnails
Contents