Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1985-02-23
segítségünk, a felsőbb pártszervek segítsége, az állami szervek segítsége továbbra is kívánatos és szükséges. Azonban az, is, hogy amit elhatároztak, feladatot kaptak, azt minél jobban végrehajtsák, ehhez még nagyon sok a tennivaló. Tulajdonképpen Németh elvtárs a felszólalásában meggyőzött minket arról, hogy eddig még ez sikerült. Hát azt szeretnénk és azt kivan julc, hogy sikerüljön es a továbbiakban is. Amiről itten szólt a pártáiét bizonyos kérdéseiről, erre saját maga megadta a választ. Elmondta tulajdonképpen, hogy érvényesült minden aminek kellett és úgy gondolom űz a lényeg. A kerület fejlődésével a várospolitikai kérdések kapcsán szeretnék néhány gondolatot összefoglalni és kiemelni. A beszámoló megfelelően részletezi,a felszólalások is alátámasztották azt a megállapítást©s tényt, hogy a kerület 1980 és 85 között is dinamikusan fejlődött. Ki kell emelni, alá kell húzni, hogy mindennek az értékét növeli és kell hogy növelje az a körülmény, hogy erre egy fokozatosan nehezedő gazdasági helyzetben került sor. Erről is szóltak itt a felszólalók. A felsőbb párt és állami szervek odafigyelését jelenti ez, amikor Újpesten, munkáskerületben örömmel, de büszkén is ezt kijelenthetjük, azt is jelenti ez, hogy odafigyelnek kiemelten a munkáskerületekre, azok fejlődésére, ós ezzel együtt a lakosság életkörülményeinek javítására. Csak ismételni lehet, hogy nekünk, a pártszerveknek és szervezeteknek, a kerületi társadalmi és tömegszervezeteknek, a kerületi Tanácsnak ezzel a helyzettel, eredményekkel jobban kell tudnunk politizálnunk. Nem szabad azonban azt sem elfelejtenünk, hogy nagyobb és közös erőfeszítéseket kell tennünk a lakosság, a dolgozok bevonásáért a várospolitikai célok megvalósításába, a kerület további fejlődésének és szépülésének, az életkörülmények javítása érdekében, Értve mindezt széleskörűen és sokoldalúan. Külön szeretném megjegyezni azt, erről is szóltunk már, hogy e felfogásban végzett tevékenységünkhöz értjük azt is, ami például a kerületben lakó, élő nyugdíjasokkal, különösen az arra rászorultakkal való foglalkozást is jelenti, illetve helyzetük javítását célozza. Jelentős kezdeményezésnek tartjuk az elmúlt évben indított kerületfejlesztési, társadalmi munkaverseny mozgalmat. Bandzsók elvtársnő erről részletesen szólt, a jelentés, a beszámoló©s szól róla, bízunk abban, hogy ez megfelelő hagyományteremtő lesz és annak elmúlt évi eredményei tovább gazdagodnak és mind szélesebb körben mozgósítja a kerület lakosságát, a vállalati üzemi, intézményi kollektívákat, szövetkezeti dolgozókat. Idén is folytatjuk, szorgalmazzuk© felhívás nyomán kibontakozott mozgalmat, ennek részeként március 23-ára ismét kerületi akciót szervezünk. Javasoljuk, amennyiben egyetért a tisztelt pártértekezlet, hogy ez a március 23-i "Közös Otthonunk Újpestért" kerületi napot nyilvánítsuk kongresszusi nappá. Tulajdonképpen a kongresszust megelőző napokban, ugy gondolom, hogy méltó lehet ha azon a napon olyan eredményeket érünk el amelyeket tettünk az elmúlt ősszel. Egyet kell értenünk azzal is, hogy a várospolitikai, alkóterületi politikai munkában egy nyitottabb szemleletre, emberközelibe, érzékenységre munkára van szükség, LL ................ |- 135 ~