Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1980-02-16

\ wt kai, de szóvátették: állami eszközökkel kell batározoltaji érvényt szerezni annak a törekvésnek, hogy minden állampolgár végezze el az általános iskola 8 osztályát. Párttagságunk pontosan ismeri a kialakult helyzetet, az üzemek ilyenirányú gondjait, erőfeszítéseit. A jelenlegi helyzetben az üzemek egyre kevésbé tudják biztosítani a 8 általánost cl ncm végzettek részére a lehetőségeket a tanulásra. Annál is inkább, mert számuk sajnos még mindig jelentős. Az állami szervek - határozottabb intézkedésekkel - érjék el, hogy az általános iskolát tanköteles korban végezzék el a fiatalok.. Egyetért párttagságunk azzal, hogy különös gondot kell fordítani a munkások és a fiatalok művelődésére. Javítani kell a közművelő­déssel kapcsolatos tevékenységet. Helyesnek és időszerűnek tartják azt a feladatot, hogy egész nevelő munkánkkal mélyítsük el a szocialista hazafiasságot, annak tu­datát, hogy a nemzeti érdek helyes szolgálata elválaszthatatlan az internaciona­lizmustól, de hazánk, népünk érdekeinek szolgálatától is. Szóvátették a párttagok társadalmunkban tapasztalható nacionalista, kozmopolita nézeteket, magatartást. A pártszervezeteknek, a kommunistáknak is többet kell vállalniuk ezek leküzdé­sében. Napjainkban különösén fontos az eszmei szilárdság, a politikai elkötelezett­ség fokozása. 6. Pártszervezeteink egyetértenek és saját tapasztalataikkal megegyező­nek tartják a párt helyzetére, feladataira vonatkozó megállapításokat. Egyetértenek a tömegszervezetek feladataival. A XI. kongresszus óta eltelt időszakban pártunk vezető szerepe megfelelően érvényesült, egysége szilárd. Egyetértenek azzal, hogy az irányelvek a párt vezető szerepének következetesebb érvényesítését tűzzék ki célul, az eszmei-politikai, szervezeti és cselekvési egység magasabb a pártdemokrácia színvonalra emelését, fejlesztését. Egyetértenek azzal, hogy a párt vezető szerepének erősítése, politiká­jának helyes megvalósítása szükségessé teszi a káder-munka elveinek hatékonyabb érvényesítését, színvonalának emelését. Minden szinten növelni kell a vezetők fe­lelősségét a kádermunkában. Szükséges, hogy az arra alkalmas fiatalok vezetővé való beállítása folyamatos, tervszerű, felelősséggel végzett, szubjektivizmustól mentes tevékenység legyen. A párttagok széles köre vetette fel, - s ezzel egyet- j értünk - hogy szükséges továbbjavitani a párttagság aktivitását, nyilt eszmecserét, , az alkotó vitát, az önbirálalot. Ebben nélkülönözhetctlennek tartják a vezetők példamutatást. A viták során a párttagság egyetértését fejezte ki a pártépités, a párttaggá nevelés irányelvekben megfogalmazott feladataival. Egyetértenek azzal, hogy" a fiatalok nagyobb számban legyenek jelen a pártban. Fontos, hogy a párton belüli folyamatos nevelőmunka megfelelő hangsúlyt kapjon. A partszervezetek hangot adtak annak, hogy az üzemi és a lakóterületi párt­­szervezetek közötti kapcsolatot élőbbé kell tenni, főleg az aktuális területpolitikai e adatok megoldásában, a kölcsönös tájékoztatásban és a nyugdíjba menő párt­tagok fogadásában, árjelentésében. A párttagság széles köre foglalkozott azzal, hogy a párthatározat alapján született kormányrendeleteket, intézkedéseket az állami, gazdasági szervek, azok vezetői es apparatusa azonosan értelmezve, idejében valósítsák meg, mert ez elcn-10 j \ !

Next

/
Thumbnails
Contents