Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1975-02-08

i í- 75 -A népi ellenőrzési bizottság elnöke pedig a társadalom más szer­veinek megelőző intézkedéseiről beszélt. A jogalkalmazás diffe­renciálódását biztosította a jogalkalmazás jogpolitikai irányelvei­ről hozott Elnöki Tanácsi határozat, amely az eddigi gyakorlat-^ ra épülve szélesebb körben nyújt jogot a bűncselekményt elkövető egyéniesített, megkülönböztetett felelősségrevonására. Mint azt a kerületi PB beszámoló jelentése is tartalmazza a kerületi bűn­üldöző szervek munkáját a törvényesség szigorú betartása jellem­zi. A törvényesség más területen való biztosítása, betartatása azonban ma már nem kizárólag ügyészi feladat, hanem valamennyi szerv, felügyeleti szerv feladata. A törvények betartása* azok tisztelete azonban minden állampolgárnak kötelessége. Ebből kö­vetkezik, hogy az ügyészség munkája során figyelemmel kiséri a hatásági ügyintézést a nyomozás törvényességét, mert a jogalkal­mazó szervek közvetlenül és leggyakrabban avatkoznak be az állam­polgárok személyi, vagyoni érdekeit érintő, vagy családi ügyeinek eldöntésében. Hasonló tennivalónk van más állami, szövetkezeti gazdálkodó szerveknél is. Ezt a célt szolgálja az is, hogy tör­­vénsyességi vizsgálataink növelik az irányítást, a felügyeletet és az ellenőrzést ellátó szervekben a törvényességért való felelősségérzetet. Az ügyész ott lép fel a törvényesség érdekében, ahol azt az állam, a társadalmi érdek, illetve az állampolgárok jogos egyéni érdekeinek megóvása indokolja. Ez nyilvánul meg ab­ban is, hogy pl. az ügyészség az üzemi balesetek ügyében, illető­leg a már folyamatban lévő munkaügyi vitákban, annak törvényes elintézésében részt vesz, mert az ilyen tevékenység egyébként a Központi Bizottságnak a munkásosztály helyzetéről hozott határo­zata egyik végrehajtási módját jelenti, tehát fontos politikai kérdés. Elősegíti azoknak az uj rendelkezéseknek az érvényesíté­sét is, amelyek a jogpolitikai elvekkel összhangban a család és gyermek érdekeinek védelmét hivatottak szolgálni. Itt különösen figyelni kell azokra az intézkedésekre, amelyekben a gyermek­­tartásdijnak az állam által történő folyósításáról rendelkeznek azért, hogy megteszik az érintett szervek a kötelezetten való behajtás érdekében a szükséges intézkedéseket. Az MSZMP Központi Bizottsága 1974. márc. 19-2o-án tartott ülésén foglalkozott a munkásosztály helyzetére hozott határozat végre­hajtásáról. Ennek alapján A MT egyik határozatában intézkedett a szakszervezeti jogszabályszolgalat megsegítése és működése tárgyában. A szakszervezeti jogsegélyszolgalat bevezetésere a jogszabály szerint Újpesten a Chinoingyárban, az OVB-nal, az MPI-ben és az Egyesült Izzóban került sor. Ennek az a célja, hogy segítse elő a dolgozók jogainak hatékony érvényesülését, mentesítse őket a személyes utánjárástól - egyes olyan esetek­ben, amikor a jogszabály nem követeli meg a személyes megjelenést. Ezzel a dolgozók számára az ügyintézés könnyebbé válik,_valamint csökken a munkából kieső idő. Ez a jogsegélyszolgálat kiterjed a jogi felvilágosításra, tanácsadásra, jogpropagandára és a, dolgozók jogi képviseletének ellátásara a bírósagok, hatosagok és egyéb területen. E pár kiemelt példával kívántam ismertetni az elvtarsak előtt az eddig hozott és a dolgozókat is érintő olyan szabályokat, amely, általáhos törvényességi felügyelete lényegesen erinti.az ügyészi tevékenységét. Jelentős munkát ró a kerületi bünuldozo szervekre azoknak a panaszoknak elintézése, amelyekkel Újpest dolgozói fordulnak hozzá. A rendőrségre tett bejelentéseket, az ügyészség­hez és bírósághoz beirt panaszokat igyekszünk lelkiismeretes­­módon megvizsgálni és mindig rendelkezésre állunk, hogy a L =J f " 1 mm&, 7 ■ . I I

Next

/
Thumbnails
Contents