Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1975-02-08
Fekete Károly elvtárs, a IV/4-es pártkörzet párttitkára. Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársnők !Elvtársak ! Pártunk X. kongresszusának KB beszámolója többek között kihangsúlyozta, hogy a pártalapszervezeteknek különösen fontos szerepük van a párthafcarozatok megvalósitásában és a párt tömegkapcsolatainak erősítésében. Továbbá, hogy a part politikáját a dolgozók milliói nem kismértékben annak alapjan ítélik meg, hogyan érvényesül a párt politikája helyileg* milyen az alapszervezetek munkája, a kommunisták magatantasa# Kónzsti panfcszsnvGZötiink min-den ténykedése a párt politikáján alapul. A politika célkitűzéseinek megvalósítását igyekszünk elősegíteni. Ebből következik, hogy tevékenységünk össztársadalmi érdek szolgálatara irányul. Ugyanakkor munkánkat egy szükebben is körülhatárolta a Politikai Bizottság 1968. dec. lo—i határozatában a körzeti pártszervezetek számára meghatározott fő feladatok alapján végezzük. Talán nem lesz érdektelen, ha néhány mondatban megemlítem, hogy megnavekedett a lakóterületi politikai munka, az iránta támasztott követelmények is. Ugyanis megnövekedett a nyugdíjasok szama, a dolgozók több időt töltenek a lakóterületen a szabadidő bevezetésével. Mindez az itt kifejtendő politikai munka tartalmi és volumeni növekedését eredményezte. A párt politikáját képviselni a már említetteken felül a lakóterületen nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé. A munkahelyen a közös munka es az ebből fakadó közös erkölcsi és anyagi érdek és ezen keresztül elerendo kozos cél az összetartó erő, mig a lakóterületen a lakosság túlnyomó többségét érintő problémák hatnak közös összetartó érőként, vannak azonban széthúzó tényezők is, ami a lakosság különböző rété— geinek más—más igényéből és az igsnysk más—más somsndissgben ^ történő kielégítésére irányuló törekvésekből fakad. Nem könnyű a lakóterületi munka személyi vonatkozásban sem. kz aktiv munkát végző és az arra képes elvtársaink szama korosodásuk előrehaladásával állandóan csökken. A körzeti pártszervezet tagsaganak kereken 3o %-a ebből folyóan képtelen pártmunkat végezni. Nagy visszahúzó erőként lép fel a jövedelmek nagy szóródása. Az idősebbek különböző nyugdíjtörvények alapban mentek nyugdíjba, alacsony átlagkeresetű munkahelyekről. Egészségi állapotukon felül az alacsony nyugdijak nehéz létkörülmenyek alapvetően toefolyasolják magatartásukat. Az újonnan átjelentkezett elvtarsak kozul számosán ha simán átjelentkeznek is húzódoznak a lakóterületi politikai munkától. Tagságunk törne 1945-ös es ennel régebbi kipróbált hardos, akik a nehéz időben sem rendültek meg. Ok voltak azok, akik a felszabadulás előtt és azt követően viselték a legnagyobb terhet. Alaptulajdonságuk a nyíltság és egyenesseg. Fokozott érzékenységgel reagálnál! a kirivó negativ jelenségekre, ezekkel kapcsolatos véleményüket nem rejtik véka alá. Hosszú mozgalmi múltúk során olyan elvi szilárdságot sajátították el és olyan tapasztalatokara hettek szert, hogy a<megalkuvast teljesen száműzte belőlük. Ezért a helyi államhatalmi es allamigazgabasi szervek egyes olyan intézkedései, melyek az írott rendelet mechanikus, ridefe betüszerinti alkalmazasa során születnek nem találkoznak az említettek és más becsületes dolgozok igazsagérzetóvel. Az ilyen intézkedések ugyanis nem egy esetben az inkorrektek, a mi társadalmi rendünktől idegen törtetők es harácsolok javát szolgálják. Az e tulajdonságokkal rendelkező, I é<2? I I —-------------------------------------------------- I mi 61 “