Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1975-02-08

- 13 -intézkedéseket. Elismerést váltott ki több olyan fontos intéz­kedés, amely a szociális körülmények javulását eredményezte. A párt vezető szerepének erősödését látják abban, hogy a párt vezető szervei társadalmi életünk minden területére fontos és jó határozatokat hoztak. Szóváteszik azonban, Ihogy a jó határoza­tok végrehajtása gyakorlati megvalósítása nehézkes, túl sok a visz­­szahuzó erő, ezért határozottabb intézkedések szükségesek ennek megszüntetésére. Ezzel a véleménnyel egyet kell érteni. De nekünk kommunistátinak pontosan kell tudnunk azt is, hogy a célkitűzések, a határozatok és azok végrehajtása egységes folyamat és ennek valóra váltása közös feladatunk minden szinten. Tehát lentről fel­felé valamennyiünknek megvan a kommunista felelőssége azért, hogy a dolgok jobban menjenek. A munkafegyelmet például nem lehet csak központi bizottsági, vagy kormáhyhatározattál megjavítani. Ezért mindenki személyesen is felelős a maga területén es elsősorban nekünk kommunistáknál! és vezetőknek kell megfelelő következetes­séget tanúsítani. Párttagságunk helyesli és megerősíti a munkásosztály helyzetéről, vezető szerepéről az irányelvek megállapításait. Kifejezte azt a véleményét, hogy a X. kongresszus helyes határozatainak, külö­nösen az 1972-es novemberi határozat óta következetesebben sze­reztünk érvényt. A párt több fontos határozatában kiemelt szere­pet kapott a munkásosztály helyzetének javítása, a munkáspoliti­ka erősítése. Egyetértünk mindazokkal, akik a munkások még fokozottabb megbe­csülését, tájékoztatását, javaslataik érdemibb figyelembevételét sürgetik. Szükségesnek tartjuk a munkások erőteljesebb bevonását a társadalmi, állami, gazdasági vezető posztokba. E fontos poli­tikai, társadalmi jelentőségű kérdés megvalósítására a jövőben még nagyobb figyelmet és jobb feltételt kell teremteni. Párttagságunk széles köre szólt az üzemi demokráciáról. Egyetér­tenek azzal, hogy az üzemi demokrácia társadalmi fejlődésünk nagy. vivmánya? fontos eredménye. A politikai és társadalmi szervek több intézkedést tettek a munkahelyi, üzemi demokrácia fejlesztésére.^ A gazdasági vezetők többsége na^y súlyt helyez a munkásokkal való rendszeres kapcsolatokra és tanácskozásokra. Az üzemi demokrácia érvényesülésében fontos szerepet töltenek be a párt és szakszer­vezetek, valamint az ifjúsági szervezetek. Az elért gazdasági sillerekben döntő szerepük van a műnkás-kollektivóknak, amelyek bírálataikkal, javaslataikkal, munkájukkal támogatták és segítet­ték a vezetés munkáját. A vállalatok nagyobb önállósága és lehe­tősége élénkebbé tette a dolgozók érdeklődését, vélemény nyilvá­nítását a munkahelyi ügyek iránt. Az üzemi demokrácia tartalmának, módszerének fejlesztésére szám­talan kezdeményezés született, melyek elősegítették a dolgozók sselekvési egységének erősödését, az üzemi légkör javulását. Az elért eredmények azonban nincsenek arányban az erőfeszítéseink­kel és az elérendő célokkal. A vezetők egy részének felszínes a kapcsolata a munkásokkal és beosztottakkal. A dolgozók tájékoz­tatása még nem vált folyamatossá mindenütt ós tartalma sem kie­légítő. A jogos észrevételekre még gyakran nem történik intézke­dés. Szükseges, hogy a munkások és a műnkáf ko^f^tá'vgy*' részéről is nagyobb legyen az igéhy"az üzemi demo~Frácía "tényleges gyakor-. Tasara. L -J ——

Next

/
Thumbnails
Contents