Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.9.a/1)

1970-10-17 / pártértekezlet/1

- ! - 5 -helyét, hasznos tagja legyen a közösségnek. Fiataljaink már koruknál fogva is érzékenyebben reagálnak a körülöttük jelentkező problémákra, pozi­t tiv vagy negatív jelenségekre* Abban is jelentős szerepe van a KISZ szervezetnek, hogy egyes problémákat ne csak egyoldalúan lássanak a fiatalok, hanem ugyanazt a problémát más raegvilági­tásban is és egészében is szemléljék, hogy helyes * következtétésekre jussanak* Ezzel is a fiatalok látókörét bővítjük, politikai i képzettségét növeljük* Elvtársak! A pártszervezetekben a szervezeti szabályzat vitája során - mint azt tanácskozásunk írásos anyaga, a párt bizottság állásfoglalása is tükrözi - sok vélemény és érv a 18 éves korhatár elfogadása ellen szólt* Nem ismételve ezen érveket a számomra legfontosabbra > reagálok csak* Véleményem szerint a párt nem higul azzal, hogy a korhatár leszállítása eredményeként 18 éves életkortól lehet fiatalokat a pártba felvenni, sőt inkább erődődik, mert az uj tagok fiatalos lendü­t X6M/X/ letet is vihetnek a helyi párt életbe* ?Y0 i L _J

Next

/
Thumbnails
Contents