Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1970-10-17 / pártértekezlet/1
Azt kell mondjuk, amit a jelentésben is leirtunk, hogy az újpesti állami, gazdasági, politikai szerveknél a kádermunka gyakorlatilag rendben van. Ez a kádertevékenység soha mer® olyan, hogy azt lehetne mondani, hogy lo évig, vagy 2o évig nem kell vele foglalkozni. Sőt a kádermunka olyan, hogy mindig ujabb és ujabb követelmények vannak, ehhez a követelményeknek az embereknek alakulni, változni, fejlődni kell tovább, hogy minden tekintetben a követelményeknek eleget tudjanak tenni. A mi kádereink abszolút többségében ezt az alap megvan és minden pártszervezet és kommunista a maga helyén tudja, hogy kb. melyek azok a kérdések, amiben nekünk teljesen egyértelmű álláspontunk van. Amit mi kritizálunk a beszámolóban mindenek előtt az, hogy a hármas követelményt hangsúlyozottan emeljük ki minden esetben. A politikai helytállás, a szakmai tudás, a vezatőkészség a vezető beosztású kádereknél. Es ha most válaszolni kellene Kovács elvtársnak arra a megjegyzésében, amit a felszólalásában mondott, hogy mi 9 helyes, tehát politikai felkészülés, vagy helytállás, magam részéről azt mondanám helytállás és mi ezt igy is értjük ez alatt, mert mi mindazt elitéljük, aki a politikai felkészültséget nagyszerűen mondja, tudja mit kell csinálni, csak éppen nem áll helyt, nem 16Szi azt amit. mond, nem cselekszi azt, amit tőle elvárunk. Politikai heUytállásról van szó, még akkor is, ha papírforma szerint ez nem igy van. A társadalmi szervezetek tevékenységéről többen is szót ejtettek. Társadalmi szerveink kerületünkben betöltik azt a szerepet, ami tevékenységük. Az elmúlt 4 évben segítették a párt politikai tevékenységét saját területükön abban közegben, rétegben, ahol dolgoztak, azt kell mondjuk, hogy a mi párt érteke zletünknek kérni kell, hogy a jövőben még többet, még fokozottabban kell ezt a munkát végezni. El kell kerülni minden olyan átfedést, formalizmust, párhuzamosságot, ami még ma tapasztalható bizonyos szervezetek működésében. Koordinaltabbá kell tenni a tevékenységet, ezért a párt illetékes szervei felelősekés a párt irányításának megfelelően az illetékes társadalmi, tömeg# szervezeteknek pedig megvan a lehetőségük arra, hogy munkájukat tovább javítsák. Néhány kérdést szeretnék érinteni Újpest fejlődésével kapcsolatosan, azért is, mert nagyon fontos kérdésnek tartjuk. Arról van szó, hogy Újpesten a piac az épül. Ez igaz, de hogy mikor fejeződik be arra nem tudok választ adni. Szeretném mondani, hogy minél előbb, de nem tőlünk függ. Egy az biztos, hogy szükség volt rá, szükség van rá és a közeljövőben be fog fejeződni. Nagyon örülünk annak, hogy q IV. ötéves tervben elkezdődi/, azt szeretnénk, ha minnél előbb, mi ezen vagyunk, tudom a Fővárosi Tanács részéről is ezen,vannak az elvtársak, elkezdődjön a nagyobbszámu lakásépítés. És tényleg nagy politikai kérdés lesz nemcsak abban a tékintetben, hogy jónéhány ezer lakás felépül majd Újpesten, gyakorlatilag kicserélődik Újpest városközpontja és egész szép városunk a lesz. Arról is szó van, hogy egy csomo szolgáltató hálózat modernizálódik, úthálózatunk javul, különböző közintézmények jobb munkaviszonyok közé kerülnek és mindez mellett mi továbbra is azt mondjuk, hogy ennek másik oldala, jelentős politikai kérdés, hogy ezt majd meg tudjuk értetni a kerület lakosaival. Biztos vagyok benne, hogy ezt a gyönyörű dolgot, amit kapunk és magunk végzünk- 103 -