Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.9.a/1)
1962-10-20--21
A kiadási Összeg 13,4 %-kal növekedett az 1959* évhez viszonyítva. Ezt főleg a párthelyiségek állagának megóvására, berendezések felújítására fordították. Figyelemreméltó az uj V. körzeti pártház építése, melyhez a párttagok ós pártonkivüliek számottevő társadalmi munkával járultak hozzá. .Ez különösen fontos, mert ez is mutatja kerületünkben Pártunknak a tömegekkel egyre erősödő kapcsolatát. A költségvetés bevételi rovatát részleteiben vizsgálva megállapítottuk, hogy 11.3 %-kal jobb volt, mint az 1959. évben. A tagdijfizetést alsóbb pártszervezeteinknél több alkalommal megvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy munkájukat e téren is ered- Z mónyesen ós jobban végzik, mint az 1959* év előtti időszakban. Ezt a munkát nem szükitik le a gazdasági felelősökre. A kerületi Pártbizottság útmutatása alapján az alapszervezetek többször ismertették a párttagsággal a Központi Bizottságnak a tagjárulék fizetésére vonatkozóan kiadott határozatát. Ennek eredményeként csökkent az alulfizetők száma, a befizetési határidő betartása javult ós lényegesen csökkent a progresszivi' tás alatt fizetők száma is. 1959. év első félévében 375 a tagság o.6 %-a 6,468 forinttal fizetett az előírtnál kevesebbet. ^ Az 1962. I. félévet vizsgálva megállapítottuk, hogy a progreszszivitás alatt fizetők száma 18 főre^ráltiY összesen 217 forinttal fizettek kevesebbet. Pártszervezeteinknél azt tapasztaltuk, helyesen ismerték fel, hogy a tagdij-járulók bevételének alakulása a Párt erősségét, belső legyeimének megszilárdulását, a párttagoknak a Párthoz való ragaszkodását bizonyltja, '* A kerületben párt;tagdijat 1959* II. félévében a tagság 97 %-a fizetett, 735.000 forint járulékot, a progresszivitás 9o %, az egy főre eső Pt-átlag 25.28 forint volt, 1962, I. félévének időszakában párttagdijat a tagság 98.9 %-a fizetett, 1,136.760 forintot, a progresszivitás 99*8 %♦ 025 esy főre eső Ft-átlag 26,12 forint volt. E téren különösen jó munkát végeztek a Budapesti Bányagépgyár és a HP8 pártszervezetei. li ___^ 11 ' I -2-