Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/6)
1959-01-16
í Amig a dolgozó azt látja, hogy az ő problémáival szemben közömbösek, ő sem törődik a termeléssel* Azt mondja, először én jövök. Ehhez kap\ csolódnak bérkérdések is. Non arra gondol, hogy beleessenek a dolgozók uszályába, mint ahogy van is erre példa. Mint pl. megtörtént, hogy rá tudták beszélni, el tudták hitetni a szakszervezeti elnökkel, hogy egyik részlegben a védőétel jár, és igényelték is részükre a védőételt, Ebből olyan lazaság lehet, hogy még vagy 100 ember jelentkezhet ugyanilyen kéréssel, hasonlóan jogtalanul. Az bizonyos, hogy a műhely bizottságokat, a szakszervezeti vezetőket komolyan kézbe kell venni, ez a pártvezétősog, a műhelyek pártvezetőségeinek, az egész műhely párttagságénak feladata* Irányitaniók kell az egész szakszervezeti munkát, a szakszervezeti bizalmiakat oly módon, hogy ezt elsőrendű feladatként tekintsék. Az illegalitás idején sem azonnal politizálni kezdtek az egyes elvtarsak az emberekkel, hanem beszéltek előbb az öltözőkről, a szociális viszonyokról és ez ma sem változott lényegében, eltekintve attól, hogy nem állítjuk szembe a dolgozókat a rendszerrel. Ha a mü— i helybizo tts ;g megfelelő te kin té Ily el rendelkezik és a kommunista gaz— dadagi vezetőnek is azt tesszük feladatává, hogy kapcsolják össze munkajukat a mühe lybizottságok tevékenységével, és személyzeti ügyeket ‘ is beszéljenek meg velük, akkor a dolgozók ismegbecsülik a mühelybi -zottsagokat, magáénak fogja érezni* Ez véleménye szerint alapvető feladat. Ehhez kapcsolódik az üzemi tanácsok munkája, amelyek sehogyan sem fognak működni, ha a pártszervezetek nem lehelnek életet beléjük, Véleménye szerint ebben a munkában kel 1, hogy kiforrják magukat azok a káderek, akikre felfigyeltünk és akik később tagjai lesznek a pártnak* Mert sokszor olyanok kerülnek be a pártba, akik analfabétaka mozgalmi munkában, a mozgalmi munka ábécéjét sem tanultak meg. A lenini tanítás egyik alaptétele, hogy a szakszervezet a párt előiskolája, de ezt annyimond ogat t¥k, hogy frázissá vált és a valóságban ezt nem hajtottuk végre. a jo uj párttagsággal akarjuk kibővíteni a régit, elsősorban az üzem összes dolgozol közül kell kitermelődjenek azok, akik a pártot fogják erősíteni. Akkor lehet majd egy műhelyben - ahol 80 fc-ban szakszervezeti tagok á tdolgozok - a termelés pártén enőrzés érő 1 beszélni a dolgo- I zok részéről* Két -három párttag egy műhelyben nem tudja a termelés el"-er?°rzeset végrehajtani, de egy nagy tömeg minden zugba be le lát. Akkor majd s parttagjaink a szakszervezeti munkán keresztül tudnák maid politizálni, kialakul majá egy eleven, élő kapcsolat. Ez; egy alapvető kérdés, amellyel velemenye szerint a kerületi PB-ne k is foglalkoznia kell* Győrfi József et. I /Textilfestő/ Véleménye szerint, ha a szakszervezeti munka valahol roszszul megy, azért elsősorban a pártszervezet a felel/ős. Tehát sem a lí/íoBi Pártbizottság, sem az iparági szakszervezeti központban a közbe lep.^e nem segít, ha nincs megfelelő garda az üzemben, ha a párttagság aktivitása nem megfelelő. Í?e?i4 lehet Politizálni a szakszervezeti apparátuson belül, a párt«n- Kivuli szakszervezeti. Diza ImiaknaK ee münelyoizotítságoiaiak is. Havonta t,ia5«!Lmí értekezlete két, lehet foglalkozni ott politivpliií íft fe w'f 1,° !f°Sla30?'nak is* Kényes kérdéseket is meg lehet velük vitatni. Náluk pl. az uzembizottsagi ágit. prop. csoportban egy í , paí’Ba?’ 8 Z°me Partonlcivüli és pártagitációs propagandát végezteti ífíJf \s rosszul. végzik feladatukat. Politizálnak az ismeret,! . _ űe^zto e l.0adasokon is. Választási nagygyűléseket szerveztek, többet lo es kelőn a nők neszére, a pártszervezettel közösen, lényegében páriá? í??ÍBó?P?ratUt2aLSJfr70ZtélC TneS° Minden nagyobb ünnep és megmozdult A i JYB mozgósítottak a partonkivüli apparátustis. •iA?aJ-,nSef ?^efe fejncsaíc elfogadják, hanem igénylik is és hogy közösen jói tudnak kerdeseket megoldani, az az egymás segítésének kérdése. I { •/* 'mmammmg ■ — —— — í I- 3 -