Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.8.a/6)
1959-01-16
, A Hajógyárat illetően, holnap kimegyünk és lesz egy jó félnapos megbeszélés. A Hajógyárban van külső és belső probléma. Egyik, hogy a vezetők is bizonytalanná váltak, bedobták,hogy leváltják a vezetőt, nem tudjuk megállapítani, hogy ki volt. Ezt ezért tették, hogy zavart keltsenek. Ha nekünk valakivel bajunk van, azt előbb meg fogjuk mondani, mint a minisztérium, ha nincs probléma, miért dobáljuk az embereket. A Widentával kapcsolatban elmondja, az igazgató ezt tudta, de nem mondta el csak akkor, amikor ellentéte támadt a párttitkárral, ezért mindé a kettőt kizártuk a pártból. A nyersolajszivattyugyár munkáját ne zavarja, hogy az üzemmel problémák vannak, kiköltözés stb. Ezt együtt kell megoldani. A müszeriaparban nagyon nagy törekvés van. A BRG jól fejfejlődött, vigyázni kell arra, hogy el ne bizz;ók magukat. A többi üzemekkel nem kívánok foglalkozni, ezt meg kell vitatnunk. Szeretném tudni, hogy az_elvtársak hogyan állnak, meddig jutották el, mit javasolnak, mit lehet az egyes üzemekben tenni• 6" Daigner elvtárs : Molnár elvtárs kibővítve is-i ertette a Központi vezetöség határozatot a tennivalókkal kapcsolatban. Ezzel a kérdéssel már foglalkoztunk régebben, ha nemis ilyen szempontból. Nálunk a munkaverseny közel két esztendős, mert 1957 második felében a munkaverseny beindult. Ezen menetközben igyekeztünk javítani, ezen természetesen bővíteni kell* A mi tervünket az határozza meg, hogy a főváros lakosságának mi a szükséglete. Az üzem rendkívül anyagigényes, igy elsősorban az anyagtakarékosság terén kell tenni valamit. Majdnem teljes egészében import anyagból dolgozunk. Az import csökkentési tervet már a mu.lt hónapban elkészítettük, ezt a Központi Bizottság határozata szempontjából újra megvizsgáljuk és megállapítottuk, hogy elég nagy lehetőségek vannak, úgy a széntakarékosság, mint a gáztisztitó masszák takarékossága terén. Ezen túlmenően foglalkozunk műszaki fejlesztéssel is. Ebben ■ az évben befejezzük a kemence átépítését, ami azt jelenti, /T Rogy az átépítés után gyorsabb lesz a kigázositás, ezzel lényegében 1/2 millió forintos növekedést kell elérni. Ebben az évben befejezzük az egyik üzem korszerüsltését, melyen keresztül a régi szénkeverést meg tudjuk változtatni. Régen 80% jó minőségű és 2o% gyenge minőségű szenet, az átalakítás után 80% keverő szenet és 2o% tatai szenet fogunk felhasználni. Foglalkozunk a töltés gépesítésével, ami munkerő felszabadi' tásával fog járni, ez nem azt jelenti, hogy munkanélküli lesz. Itt 14 főről van szó, ami kb. 32o.ooo.— Ft. megtakarítást jelent. Megkezdődött a múlt évben a kemence ajtó korszerűsítése. Ez még annak idején egy német cék szabadalma alapján készült. A szovjet kemencék tökéletesen záródnak, ennek következtében a gáz veszteség minimális, Ez mindén további nélkül alkalmazható a mi kemencénknél is. Itt el szeretném mondani, hogy a termelés már emelkedett és a régi 5000 kalória helyett 5.2oo, 5*3oo kalóriás gázokat tudunk előállítani. i Foglalkozunk a szén előkészítés megjavításával. Nem utolsósorban foglalkozunk a munka helyes megszervezésével. A mi üzeűmkben is voltak olyan jelenségek, hogy egyes munkák elvégzése meglehetősen sok munkát vett igénybe. Ezután a kisebb munkánkat, kisebb csoportok fogják elvégezniés a karbantartó osztály fogja a nagy munkát végezni. Létszám emelés nélkül el tudjuk végezni azokat a feladatokat, melyeket az üzera növekedése folytán csak létszám bővítéssel lehetett volna elvégezni. Ezen a téren más sok minden történt, a munkahely • ____________________________________ f -5- ‘