Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1989-02-23
A "kivonuljunk-e a gazdaságból" cimü vita ebben a formában a régi veztési struktúrában gondolkodó, megújulni nem tudó, reform-ellenes demagógok álvitája. A gazdaságpolitikát mindig mindenhol a hatalmon lévő párt joga és kötelessége kialakítani, de a végrehajtás "kézi irányitásu" módszerei már alapvetően hibásak és megújításra szorulnak. Ugyanez vonatkozik a káderpolitikára is . 2. Agitációs - progpaganda munka. E tevékenység gerincét képező szemináriumi oktatási módszer sajnos elsősorban arra volt alkalmas, hogy a központilag értelra mezett ideológiát terjessze. Nem gondolkodásra, egyéni véleményalkotásra késztette az embereket, sőt az egyéni véleményeket még gyanakvással fogadta. Mindent a klasszikusoktól vártak, minden problémára érvényes, kész megoldást kerestek. Logikus következmény, hogy ezért ma mindenfajta oktatási formát mereven elutasítanak a párttagok. Részben ezért honosítottuk meg intézetünkben azt a formát, hogy kiemelkedő politikusokat, tudósokat, művészeket hivunk meg tájékoztató tartására, illetve, ha lehet kötetlen vitára véleményezésre. .Ennek sorában 1988-ban ellátogatott hozzánk: Horn. Gyula külügyi államtitkár,Kótai Géza KB. osztályvezető, Szinetár Miklós az MTV elnökhelyettese, Kerekes György az MSZMP Társadalomtud. Int. főmunkatársa, dr. Tóth János MTESZ főtitkára, dr', Beck Tamás a Gazd. Kamara elnöke és 0 a kerületi PB. szervezésében Szürüs Mátyás. A vitákban - legtöbb kérdésben rendre visszaigazolódni láttuk alapszervezetünk véleményét. Ezzel szemben a kerületből továbbmenő információs jelentésekben a legritkább esetben láttuk viszont az általunk Írottakat. A középszintű "kerületi" jelentések részben még mindig manipulativak, merev szemlélettel szelektálnak, részben pedig azokra a jelentésekre épülnek, amelyek nem a közhangulatot tükrözik. Ez volt az oka, hogy a információs jelentések értelmét sokan megkérdőjelezik, illetve a közvetlenebb információáramlást sürgetik. 40 4