Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1989-02-02

Határozat a munkásőr állományépítő munka további kerületi fel­adataira Megjegyzés A munkásőrszervező, állományépítő munka tapasztalatairól a VB rendszeresen kap tájékoztatást. 1987-ben a testület elfogadta a következő három évre vonatkozó állományépitési tervet, amellyel meghatározta a feladatokat is. » H/76/1 1986.XI.13. A textilipari vállalatok belső érdekeltségi rendszere Megjegyzés A textilipari, majd a műszeripari vállalatok érdekeltségi rend­szerét tekintette át - GPMB vizsgálat alapján - a Végrehajtó Bizottság. Megállapította, hogy a gazdálkodás egyik lényeges eleme, de szorosan az adott egység eredményeihez, lehetőségeihez kötődik. A helyi vezetés, a helyi pártszervezet szerepét fontos ebben erősíteni. A kerületi állásfoglalás érvénytelenítését javasoljuk. H/78/1 1986.XII.4. Állásfoglalás az ÉLÉPSZER Vállalat helyzetéről, végzett munkájá­ról és a VII. ötéves terv vállalati feladatainak teljesítéséről Megjegyzés A vállalat áttekintette és módosította a VII. ötéves tervét, ez • évtől pedig KFT-ként működnek. Javasoljuk az állásfoglalás érvénytelenítését. H/81 1986.XII.18. Határozat a Politikai Bizottság 1986.július 1-i - az ellenzéki, ellenséges tevékenységgel összefüggő - határozata végrehajtását szolgáló kerületi feladatokra Megjegyzés A határozat értékelő része már nem helytálló, a feladatok - egy­re jobban kötődve a tájékoztatás, az információs tevékenység tartalmi javításához - aktuálisak. Egyre fontosabb a párt-és tö­megszervezeti vezetők, az apparátus tájékoztatásának, konkrét helyzetismeretének javítása. Ennek szükségessége és az igény a testületekben is határozottan jelentkezik.- 11 -H/74 1986.X.23. 50

Next

/
Thumbnails
Contents