Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1989-02-02

, |- az ünnepség tiszteletére a Parlament előtt katonai tisz­teletadással felvonják az állami zászlót. Kerületi rendezvények:- a KISZ szervezetek a hagyományoknak megfelelően mozgósítsanak, a pártszervezetek is érezzék feladatuknak a rendezvényen va­ló részvételt. A kerületi KISZ Bizottsággal közösen fordítsa­nak fokozott figyelmet a rendezvényeken résztvevő fiatalok felkészítésre. A középiskolás fiatalok esetében a kerületi KISZ Bizottság igényelje a helyi pártszervezetek segitségét. a kerületi iskolák, úttörőcsapatok hagyományaiknak megfele- 0 lően emlékezzenek meg az évfordulóról.- a kerületi Tanács gondoskodjon arról, hogy március 15-én a középületek mellett a lakóházakra is tegyék ki a nemzeti szinü és a vörös lobogót. Felelős: Kalmár György elvtárs 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának 70. évfordulója Központi rendezvények- 21-én délután Debrecenben a Hajdú megyei Pártbizottság és a KISZ Hajdú megyei Bizottsága szervezésében központi meg­emlékezést tartanak.- az ünnep tiszteletére a Parlament előtt katonai tisztelet­­adással felvonják az állami zászlót.- 21-én 10.00 órakor koszorúzás a Dózsa György utón levő Ta^ nácsköztársaság emlékműnél. Kerületi rendezvények- a pártalapszervezetek a márciusi taggyűlésen ünnepélyes keretek között emlékezzenek meg az évfordulóról.- a kerületi iskolák, úttörőcsapatok hagyományaiknak megfele­lően emlékezzenek meg az évfordulóról. % r-.3 -fó

Next

/
Thumbnails
Contents