Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1987-10-01

Természetesen a gazdasági munka pártirányitása, az együttműkö­dés fejlesztése terén rnég sok a tennivaló. Februári beszámoló taggyűlésünkön ezekre igyekeztünk ráirányítani a figyelmet. Most csak a legfontosabbakat említve:- az önelszámolóként működtetett házkezelőségek káderhelyzeté­nek felülvizsgálata, szakmai, személyi megerősítése,- a vállalatnál folyó közgazdasági tevékenység színvonalának javítása ,- a munkaidőalap védelmére, a munkafegyelem szigorítására ho- 0 zott intézkedés következetes végrehajtása, tt _ ügy a lakóépületek, mint telephelyeink vonatkozásában a tár­sadalmi tulajdon védelmének fokozása,- lakossági kapcsolataink általános javítása, a tervezőmunka lehetséges mértékű demokratizálása. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az alapvető politikai és gazdaságpolitikai kérdéseket, illetve feladatokat illetően egyetértés alakult ki a gazdasági és pártvezetőség között, amit a sikeres megvalósítás legfontosabb előfeltételének tekintünk. ^ Bízunk abban, hogy közös erőfeszítéseink eredményeként úgy az éves, mint az ötéves terveinket, valamint politikai célkitűzé- 0 seinket sikerrel tudjuk megoldani. Az elmult években kért és kapott politikai és tanácsi segítség meghatározó volt számunka, amit ezúton is szeretnénk megköszön­ni. Munkánkhoz természetesen továbbra is kérjük a Kerületi Párt­­bizottság, valamint a Tanács vezetőinek és testületének segítsé­gét . Budapest , 1987. szeptember 3. ^ ^ Elvtársi üdvözlettel : i^azgars -pre ttefóík á r 3 A- 14 -

Next

/
Thumbnails
Contents