Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1987-10-01
Az önelszámolóként működtetett házkezelőségek minden dolgozója közvetlenül érdekelt abban, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi kereteken belül - a terület felelős gazdájaként - minél eredményesebben oldja meg feladatait. Összesítve az 1986. évi tapasztalatokat, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy alapvető célkitűzéseit illetően az új szervezeti felállás kiállta a próbát. Természetesen maradtak, illetve az év során felmerültek megoldatlan gondok és feszültségek. Ezek többsége pusztán a szervezet átalakításával nem oldható meg, illetve a fővárosi ingatlankezelés általános és egyre súlyosabb gondjait jelenti. Például az alapvető házkezelői szolgáltatások folyamatos ellátásának egyik alapfeltétele a szükséges házhoz beosztott létszám /házfelügyelők, háztömb-felügyelők, háztakaritók/ biztosítása. Vállalatunk számára önerőből megoldhatatlan feladatot jelent a jogcim nélkül elfoglalva tartott szolgálati lakások felszabadítása. A főváros és a kerület segítsége nélkül belátható időn belül remény sincs arra, hogy a felszabadításra váró mintegy 110 db szolgálati lakás közül a legégetőbbnek itélt 25-30 lakó-0 épület esetében megnyugtató változások történjenek. Az érintett lakóépületek általában elhanyagoltak, gyakran felüTM gyelet nélküliek, és ahol Lakóbizottság sem működik, gazdátlanok. A kényszerűségből megszervezett un. összevont házfelügyelőségek csak átmeneti, csökkentett értékű szolgáltatásra képesek . Vállalatunk számára egyre nagyobb gondét jelent a háztakaritói létszám folyamatos biztosítása is. A keresetszint gazdálkodásból fakadó korlátok miatt állandósult a létszámhiány, növekedett a fluktuáció. . / . te ____________________________________________3+_________________________________________- 5 -