Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1987-10-01
akciók kedvezően hatnak a társadalmi tulajdon védelmére, növelik a lakók felelősségérzetét a rendkivül nagymértékű épületállomány megőrzésére, gondos használaltára vonatkozóan. Jelenleg a társadalmi szerződések 95-98 %-át egy-egy bérlővel kötjük, általában a lakásbérleményt, illetve a lakhatási feltételeket közvetlenül érintő hiányosságok megszüntetése céljából. Fontos feladatnak tekintjük, hogy nagyobb számban kössünk szerződéseket lakóbizottságokkal, kisebb közösségekkel a közös és közösségi célú helyiségek esetenkénti, vagy folyamatos karbantartására, ra az épületek őrzésével, felügyeletével összefüggő nehézségeink enyhítésére . 1987. I. félévében is biztatóan alakul társadalmi munkatérvünk. Ez ideig 1.009 db szerződést kötöttünk, ebből 807 db teljesült. Az elvégzett munka értéke 2.964.000,- Ft, az éves terv 61 %-a. Az önelszámolóként működtetett és szigorú pénzgazdálkodásra kötelezett házkezelőségeknek tehát közvetlen érdeke fűződik ahhoz, hogy a lakossági kapcsolatait fejlesztve tömegesen tudja aktivizálni bérlőit az átmeneti, vagy tartós pénzügyi gondok, illetve kapacitás hiánya esetén. A vállalat és a lakosság sok vonatkozásban közös érdekeit a rendkivüli helyzetekben lehet szembetűnően érzékelni. A január 12-től 19-ig tartó rendkivüli idő- 0 járás komoly próbatételt jelentett lakossági kapcsolatainkat illetően is. Nem kis eredménynek tartjuk, hogy több száz bérlő se- 0 gítségével, gyors és határozott intézkedésekkel biztosítani tudtuk a lakóépületek folyamatos üzemeltetését, rövid idő alatt a közlekedési feltételeket. Vállalatunk dolgozói idős emberek százait látták el alapvető élelmiszerekkel, segítettek a beszerzésben és áruszállításban. Meggyőződésünk, hogy a helyi társadalmi és politikai szervekkel, valamint a lakóbizottságokkal való jó együttműködés nélkül nem, vagy csak jóval nagyobb erőfeszítések árán lehettünk volna úrrá fó __________________________________________s?__________________________- 10 -