Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)
1986-01-14
Kerületünkben a közművelődési koordináció fontosságát az a tény is hangsúlyozza, hogy a Frankéi Leó Művelődési Ház rekonstrukciójának befejezése és a békásmegyeri Közösségi Ház elkészülte, valamint a későbbiekben a Zichy kastély teljes épületkomplesszumának kultúrális objektummá alakitása után nem nyilik további újabb lehetőség a lakosság létszáma és a településszerkezet /nagy lakótelepek/ sajátosságai által meghatározottan szükséges pénzeszközök /tanácsi/ költségvetésből történő biztosítására. Ilyen körülmények között a közművelődés minőségi fejlődésének egyetlen lehetséges útja, ha a meglévő tárgyi, személyi és pénzeszközöket a leghatékonyabban használjuk fel, azaz, hogy a kerületi közművelődés vérkeringésébe bekapcsoljuk a körzeti pártszervezetek épületeit és a közművelődési programok szervezésére alkalmas - főleg lakótelepi /B.megyer, Kaszás dűlő, Pók utca/ általános iskolákat. Ugyanakkor természetesen az anyagi, tárgyi és személyi feltételek felhasználásakor az optimumra való törekvésnek együtt kell járnia a tartalmi célok összhangjának biztosításával. A tartalmi célok kimunkálásánál figyelembe kell venni többet között, a kerületi PB-nak a kerületi közművelődés fejlesztésére és az ifjúságpolitikai állásfoglalás végrehajtásának kerületi tennivalóira vonatkozó határozatát, valamint a Tanács testületéinek hasonló témában hozott állásfoglalásait. Ezek az elkövetkezendő években elsősorban ezekre terjednek ki;- a rétegigények hangsúlyosabb figyelembevételével bővíteni kell a felnőtt, és a nyugdijas korosztály szórakozási lehetőségeinek választékát, de mindezeken túl elsődleges feladat az ifjúság szórakoztatásának a megszervezése,- az amatőr művészeti mozgalom fejlesztése,- családi programok szervezése,- a lakótelepi szabadidős lehetőségek bővitése,- az óbudai sajátos kultúrális adottságok /műemlékek, múzeumok, helytörténeti sajátosságok/ tudatos hasznosítása, terjesztése. 59 5- 2 -jj