Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.8.a/4)

1986-05-08

pl. üzemrészek, vállalatok és leányvállalatok közötti ver­seny, különböző részmunkaversenyek, uj egyéni versenyformák /Nivódij, Kiváló Művezető, stb./ A munkaverseny tapasztalatai azt mutatták, hogy a brigádok negyedéves- és féléves vállalásai lehetővé tették a konkrét havi, valamint negyedéves termelési ciklusok célkitűzéseinek ellenőrzött megvalósítását. Mindez nemcsak a termelő brigádok­nál, hanem a műszaki-, fejlesztő-kutató területen dolgozó kollektíváknál is tapasztalható. A gazdasági- és mozgalmi vezetés a feladatok megoldásában mindig számított és számíthatott is a szocialista- és munka­brigádokra, a dolgozó kollektívák tenniakarására. A közösségi érdeket szolgáló társadalmi megmozdulások szervezésében, az azon való részvételben a szocialista brigádok mindig kezdemé­nyezők, élenjárók voltak. Aktivan kivették részüket a felme­rülő gondok, problémák, egy-egy - a dolgozók körében vitatott - intézkedés megértetésében, elfogadtatásában, a véleményt for­máló agitációban. Ebben az időszakban nagy szerepet kaptak a társadalmi munka, a közösségi szellemet erősítő megmozdulások, kommunista mű­szakok, a munkahely- és a kerület szociális- és környezetvé­delmet szolgáló felajánlások. Szocialista humanizmust példázó felajánlások is szerepeltek a brigádok vállalásaiban. Pl: Vállalati nyugdíjasok részére anyagi hozzájárulás, berhidai földrengés idős károsultjainak megsegítése, óvodák és iskolák patronálása, stb. A vállalatok a kongresszusi- és felszabadulási munkaversenyt nehezedő külső- és belső gazdasági feltételek között - bár jó politikai légkörben - folytatták. Ez volnatkozik az 1984. és 1985. évekre egyaránt. A belső feltételek az 1985. január 1-vel bevezetett uj közgazdasági szabályozókkal tovább szigo­rodtak. Különösen az export-orientált vállalatok feltételei nehezedtek, nemcsak a nem-Rubel, hanem a Rubel elszámolású export vonatkozásában is. 14 TS- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents